10 gólos győzelmet aratott a magyar válogatott

10 gólos győzelmet aratott a magyar válogatott

A lengyelek elleni 11-1-es győzelemmel kezdte szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a csehországi Chomutovban zajló olimpiai selejtezőben.

Lisa Haley szövetségi kapitány csapata a torna csütörtöki nyitómérkőzésén nagy helyzetekkel indított, ám ahogy a rivális felvette a ritmust és emberelőnybe került, betalált: Sikorska a hátsó palánktól visszapasszolt korongot fonákkal ütötte a kapuba. Huszák gyorsan - ugyancsak emberelőnyben - egyéni akcióból egyenlített. Vitatható góllal a 17. percben már fordított a magyar csapat: Kreisz úgy nyomta a pakkot a gólvonal mögé, hogy előtte hozzáért a lengyel kapus lábvédőjéhez, de végül videózást követően ezt nem ítélte szabálytalannak a játékvezetői kettős. Még ebben a harmadban Jókai-Szilágyi emelt a léc alá.

Magyar gólokkal kezdődött a második harmad, Kreisz tört be zavartalanul a kapu elé, nem hibázott, és így tett Seregély is, majd Baker távolról volt eredményes. És hogy a szünetig essen még egy találat, arról Szamosfalvi gondoskodott.

A záró játékrészben sem volt izgalom, a végjátékban aztán szűk négy perc alatt újabb négy magyar gól született. A magyarok szombat este a norvégokkal, vasárnap délután pedig a házigazda csehekkel mérkőznek. A torna győztese vesz részt a pekingi téli olimpián februárban.

A női hoki 1998 óta szerepel az ötkarikás játékok műsorán, a magyarok eddig a közelébe sem jutottak a kijutásnak. Közel tíz éve még a világ negyedik vonalában játszottak, azóta viszont sikerült a világ legjobb tíz csapata közé kerülni, és játszani az elit vb-n. A magyar férfi csapat utoljára 1964-ben játszott olimpián, és az már augusztusban eldőlt, hogy a 2022-es játékokra nem jut ki.
    
Magyarország-Lengyelország 11-1 (3-1, 4-0, 4-0)
-----------------------------------------------
gól: Huszák (13.), Kreisz (17., 21.), Jókai-Szilágyi (20.), Seregély (23., 54., 58.), Baker (25., 56.), Szamosfalvi (38.), Horváth (57.), illetve Sikorska (11.)

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}