Szépségtapasz: győztünk Varsóban

Szépségtapasz: győztünk Varsóban

Gyakorlatilag tét nélküli mérkőzésen lépett pályára a varsói Nemzeti Stadionban a magyar nemzeti tizenegy. Marco Rossi fiai esetében már korábban matematikailag is biztossá vált, hogy nem szerzik meg a pótselejtezőt jelentő csoportmásodik helyet, míg a Paulo Sousa vezette lengyel válogatott csak abban az elképzelhetetlen esetben érhette el az egyenes vb-szereplést jelentő csoportelső helyet, ha Anglia kikapna San Marinótól, és nagyon megverve minket a gólkülönbségükön javítanának.

A meccs küzdelmes első félidőt hozott, a csapatok tulajdonképpen könnyedé eljutottak a tizenhatos előterében, ott azonban megállt a tudomány. Amikor pedig mégis a védelmek mögé kerültek, akkor vagy Dibusz, vagy Szczęsny volt a helyén.

Így ment a játék a 37. percig, mikor egy jobbról érkező magyar szabadrúgást Tymoteusz Puchacz szerencsétlenül nem kifejelte, hanem megcsúsztatta, a hosszú saroknál Schäfer András érkezet, picit belestukkolt, a labda pedig Szczęsny kapus lábai között csorgott be a lengyel kapuba (0-1).

Az állás nem változott a félidőig, így egygólos magyar vezetéssel mehettek pihenni a csapatok.

A szünetben a lengyel és magyar szurkolók együtt énekeltek a büfében, ahogy az a TrollFoci videóján is látható:

A második félidő egy lengyel lehetőséggel, majd egy magyar kontrával kezdődött, de a két hálóőr ekkor is a helyén volt.

Az 53. percben Schön Szabolcs a jobbösszekötő helyéről tekert a hosszú sarok irányába, Szczęsny kitornázta, épp Varga Kevin elé, aki azonban nagy helyzetben fölé lőtt. Hatalmas lehetőség volt.

A lengyelek mindent megtettek az egyenlítés érdekében, aminek a 61. percben meg is lett az eredménye: egy szögletet Bednarek Szalai Attila mellől a hosszú oldalról visszafejelt középre, amit Karol Świderski fejelt Dibusz hálójába (1-1).

A második félidő második fele egyértelműen a lengyeleké volt, a mieink szinte a felezővonalat sem lépték át, sőt, sokszor a labdát is csak pár másodpercig tartottuk meg. Ám egyszer csak kiszabadult a csapat, és gyönyörű akciógóllal újra vezetést szerzett: a 79. percben Fiola lopott labdát a jobb oldalon, Szalai Ádám Schäferhez sarkazott, aki a szélen. a leshatáron helyezkedő Kiss Tamásnak továbbított. Ő betette középen a teljesen üresen maradt Gazdag Dánielnek, aki tizenkét méterről a bal fölsőbe bombázott (1-2).

A hátralevő időben a lengyelek próbálkozgattak az egyenlítéssel, de – tudván, hogy se előrelépni, se hátracsúszni nem tudnak – olyan sok energiát nem fektettek bele, így a magyar csapat begyűjtötte a sajnos csak szépségtapasznak számító három pontot.

A csoport másik két mérkőzésén Anglia könnyedén, 10-0 arányban győzött San Marinóban, míg Albánia hazai pályán 1-0-ra nyert Andorra ellen.

Az I csoport végeredménye:

  1. Anglia 26 pont (8 győzelem, 2 döntetlen, 0 vereség, gólkülönbség +36)
  2. Lengyelország 20 pont (6 gy., 2 d., 2 v., gk. +19)
  3. Albánia 18 pont (6 gy., 0 d., 4 v., gk. 0)
  4. Magyarország 17 pont (5 gy., 2 d., 3 v., gk. +6)
  5. Andorra 6 pont (2 gy., 0 d., 8 v., gk. -16)
  6. San Marino 0 pont (0 gy., 0 d., 10 v., gk. -45)