Az emelkedő járványadatok miatt ismét home office vár a közigazgatásban dolgozókra

Az emelkedő járványadatok miatt ismét home office vár a közigazgatásban dolgozókra

Az Országos Kórházi Főigazgatóságban (OKFŐ), illetve annak telephelyein (ez országosan nagyjából 40 helyszínt jelent) visszatér a home office - írja az Index egy birtokába jutott levél alapján.

Az OKFŐ a továbbra is meredeken emelkedő koronavírus-fertőzési adatok miatt döntött így.

Jenei Zoltán főigazgató a pandémiával összefüggésben számos munkaszervezési intézkedést rendelt el, többek közt azt javasolja, hogy a szervezetben dolgozó kollégák közül november közepétől minél többen térjenek át otthoni munkavégzésre, egészen az év végéig – derült ki a levélből.

A főigazgató azt kéri a vezetőktől, hogy azoknak a munkatársaknak ajánlják fel az otthoni munkavégzés lehetőségét, akiknek krónikus beteg gyerekük van vagy idősekkel élnek egy háztartásban.

„Azoknál a munkavállalóknál, akik továbbra is személyesen látják el feladataikat az OKFŐ intézményeiben, a kötelező maszkviselés mellett az ajánlott távolság megtartására, illetve a 3. oltás felvételére hívta fel a figyelmet a kórházi főigazgató, de a nagyobb létszámú megbeszélésekre vonatkozóan is ajánlást tett: a 10 főnél nagyobb létszámú egyeztetéseket későbbi időpontra halasszák el, vagy online szervezzék meg"

- fogalmaz Jenei.