Oltástagadó család került kórházba, az apa meghalt

Oltástagadó család került kórházba, az apa meghalt

Koronavírus-fertőzés miatt kórházba került egy négytagú, oltástagadó budapesti család, akik hamis védettségi igazolvánnyal rendelkeznek – értesült a Blikk, melyről több forrástól is megerősítést kapott. 

A család tagjai közül a szülők tünetei voltak a legsúlyosabbak:

az édesapa elhunyt, a felesége állapota is nagyon súlyos, az ő életéért jelenleg is küzdenek az orvosok

– írja a lap.

Információik szerint a kórházi dolgozók gyanúsnak találták a négytagú család védettségi igazolványait, ezért értesítették a hatóságot. Tudomásuk szerint a rendőrség vizsgálja a családtagok birtokában lévő védettségi igazolványokat.

Mint hozzátették, a család egyik tagja sem oltatta be magát, ám védettségi igazolványra szükségük volt, mert gyakran utaznak külföldre.

Mind a négyen elkapták a koronavírust, és a kisiskolás gyerekek is lélegeztetőgépre kerültek.

A kisebbik gyermek pedig továbbra is életveszélyes állapotban van.

Az elmúlt hónapok azt mutatják, hogy egyre nagyobb keletje van a hamis védettségi igazolványoknak. A Blikk úgy tudja, jelenleg is 17 olyan ügyben nyomoz a rendőrség, amelyben orvosok, nővérek, ápolók pénzért közreműködtek hamis védettségi igazolványok készítésében – emlékeztetnek a cikkben.