Budai Gyula egy Tarlós idején kezdődő ingatlanügylet miatt tett feljelentést, most nyomozás indult

Budai Gyula egy Tarlós idején kezdődő ingatlanügylet miatt tett feljelentést, most nyomozás indult

Ismeretes, Karácsony Gergely főpolgármester körül egyre csak gyűrűzött a budapesti Városháza eladását övező ügy, amit azonban rögtön cáfoltak, de folyamatosan derültek ki további részletek. Így az megállás nélkül képezhette a közbeszéd tematizálásának alapját.

A Nagytétényi út 347-351. címre mutató, 7400 négyzetméteres telek ügye és az azzal kapcsolatba hozott hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után a Fővárosi Önkormányzat közleményben reagált:

"Tarlós István főpolgármestersége idején indult el a Budapest XXII. kerület 232340/1. hrsz. alatti ingatlan értékesítésének folyamata, amely teljes egészében átlátható volt."

(Erre az apró részletre hívta fel a figyelmet a múlt heti cikkében a 24.hu is, reflektálva az Index által megírtakra.)

Mindemellett közölték: 

"A Fővárosi Közgyűlés 2019. március 27-én, még az előző önkormányzati ciklusban döntött arról, hogy az ingatlant értékesítésre kijelöli. Az erről szóló közgyűlési előterjesztés elérhető itt. Az előterjesztés II.4. mellékletét képezi az ingatlanértékesítési terv, így már 2019 márciusa óta nyilvánosan elérhető információ volt, hogy a kérdéses ingatlant a Fővárosi Önkormányzat értékesíteni kívánja. Az ingatlan a 2020. évi tervbe is értékesítendő ingatlanként került be."

Eközben ma, azaz szerdán az MTI-ben megjelent az a hír, miszerint elindult a nyomozás: 

"A Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást annak a fővárosi ingatlannak az értékesítése miatt, amelynek ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést korábban, és amelyre a Városháza tervezett eladásával kapcsolatos sajtóhírek nyomán derült fény."

Az egykori elszámoltatási biztos "befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja" miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen. Érvelése szerint "a sajtó feltárta, hogy a XII. kerületben egy ipari területről van szó, amelyet Grébics Ingatlan Zrt. vásárolt meg bruttó 101 millió forintért a Fővárosi Önkormányzattól." (Itt korrekcióként annyit nem árt megjegyezni, hogy nem XII., hanem XXII. kerületi ingatlanról van szó...)

A kormánypárti politikus szerint "megalapozott a gyanú, hogy az ismeretlen tettesek hivatalos személyt befolyásoltak, amikor elmentek a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. épületébe és ott megállapodtak egy ott dolgozó ügyintézővel, hogy segítsen megnyerni egy pályázatot, valamint ezért a segítségért kétmillió forint "előleget" is elkértek."

Budai Gyula tehát egy olyan ingatlanügylet miatt tett feljelentést, amelyről – a közgyűlési előterjesztés alapján – még Tarlós István főpolgármestersége idején döntöttek 2019 tavaszán,

vagyis még az őszi önkormányzati választásokat megelőzően.

Emellett pedig, hogy biztos mederben folyjon a dolog, még frissebb hír, hogy hivatali vesztegetés miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Városháza-ügyben Volner János független országgyűlési képviselő is.