Gál Kinga szerint a Fidesz állhat az európai jobboldal élére

Gál Kinga szerint a Fidesz állhat az európai jobboldal élére

Ez már nem az a Néppárt, amibe beléptek, ezt bizonyítja, hogy a pártcsalád nagy része elfogadta a Sargentini-jelentést– mondta a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában Gál Kinga, a Fidesz újonnan megválasztott alelnöke.

Az ATV által szemlézett beszélgetés szerint Gál Kinga arról beszélt, hogy megválasztásakor kifejezett szempont volt, hogy 17 éves Európai Parlamenti tapasztalatával becsatornázza az Európában zajló jobboldali építkezést a Fidesz elnökségébe. Mint mondta, 1040 szavazattal választották a Fidesz alelnökének.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A Fidesz alelnöke úgy véli, a mostani már nem az az Európai Néppárt, amelyikbe ők beléptek, komoly balratolódást tapasztalt. „Ennek megvoltak a konkrét megnyilvánulásai: amikor egy teljesen álságos, tényeket figyelembe nem vevő, mondhatni, hazug Sargentini-jelentést elfogad az Európai Néppárt nagy része, akkor azt mondom, hogy ők már nem azt a vonalat követik, amit együtt kezdtünk”– nyilatkozta.