Jakab Orbánnak: tele lett a gatya. Kell a pénz, kell az adó, hogy legyen miből kifizetni a 13. havi nyugdíjat

Jakab Péter a Parlamentben
Béli Balázs/Alfahír

Miután Orbán Viktor miniszterelnök szót ejtett péntek reggeli szokásos rádióinterjújában a bevezetett benzinár-csökkentésről, mely kapcsán azt nyilatkozta, hogy a kormány találta ki, és a másik oldal pedig ellenezi. Majd azt is hozzátette, hogy a 480 forintos árat még kibírja a szektor, és felmérték az emberek véleményét is, ami 80 százalék feletti támogatást mutatott, persze ez csak arra vonatkozik, hogy az emberek szívesebben fizetnek kevesebbet, nem pedig a szakmai részletekre.

Ezt a Jobbik elnöke, Jakab Péter nem hagyhatta szó nélkül, így Facebook-bejegyzésben árnyalta a miniszterelnök kijelentéseit.

Orbán szerint nem kell óvatoskodni a benzinárral, ezért ő nem is gatyázott, beavatkozott. Nem is akárhogy. Úgy rögzítette az üzemanyagárat 480 forinton, hogy egy újjal nem nyúlt az adókhoz, így a 480 forint fele továbbra is a kormányt gazdagítja

- írja Jakab, aki szerint szó nincs már a jövedéki adó, meg az áfa csökkentéséről, amit Orbán ellenzékből követelt.

A szabadságharcosnál tele lett a gatya. Kell a pénz, kell az adó, hogy legyen miből kifizetni a 13.havi nyugdíjat. Merthogy azt is mondta ma reggel a rádióban, hogy a nyugdíj érzelmi kérdés.

A párt elnöke úgy véli nem azért kell kifizetni a nyugdíjakat, "mert én így érzem, vagy mert jönnek a választások, hanem azért, mert jár. És sokkal több, mint amit most kap egy idős ember. Csak azzal, hogy a Fidesz minden évben csupán az infláció mértékéig emeli a nyugdíjakat és nem veszi figyelembe a bérek változását, évente 440 ezer forintot vesz ki a nyugdíjasok zsebéből. Most ebből, 10 év után visszaadnak egy havit. Majd. Jövőre."