Nyolc halálos épülettűz volt ezen a héten hazánkban

Nyolc halálos épülettűz volt ezen a héten hazánkban

Vasárnap délután kigyulladt egy családi ház a Bács-Kiskun megyei Madarason. A 120 négyzetméteres épület nappalijában a kályha melletti asztal, székek és az ablak kapott lángra – közölte Mukics Dániel BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Ugyan a szomszédok még a tűzoltók kiérkezése előtt kihozták az épületből az ott tartózkodó embert, és a tüzet is eloltották, a kimentett idős ember a helyszínen életét vesztette.

A tűzoltók átvizsgálták az épületet, a még izzó födémet eloltották, majd kiszellőztették a házat. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás fogja tisztázni.

A szóvivő közleményéen arra figyelmeztet, a tüzelőt sose tároljuk a fűtőeszköz közelében, hiszen bármikor kipattanhat egy szikra, amely meggyújthatja. A kipattanó szikrák miatt érdemes egy szikrafogót is elhelyezni.

Ezen a héten ez volt a nyolcadik halálos épülettűz: hétfő délelőtt Érsekvadkerten, szerdán Dobozon, Rákóczifalván és Kunhegyesen, csütörtökön Siklóson, pénteken Szigetszentmiklóson, vasárnap hajnalban pedig Ráckevén volt halálos tűz.