Az ELTE ÁJK-n csak online vizsgázhatnak a hallgatók

Az ELTE ÁJK-n csak online vizsgázhatnak a hallgatók

A koronavírus-járvány terjedése okán a záróvizsgák kivételével minden írásbeli és szóbeli vizsgát online tartanak meg - erről döntöttek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának (ELTE ÁJK) vezetői.

Ahogy arról az Eduline beszámolt, az ELTE szenátusa november 15-én jóváhagyta az egyetem járványügyi testületének javaslatát, amely a dékánoknak megadja a felhatalmazást arra, hogy a járványhelyzet miatt eltérjenek a hagyományos oktatási rendtől.

Az egyetem szeptember óta készít önkéntes, anonim felmérést dolgozói és hallgatói között arról, vannak-e koronavírusra utaló tüneteik, van-e pozitív teszteredményük és beoltatták-e magukat. Ennek eredményei a járvány folyamatos, erősödő terjedését jelezték a hallgatók körében, ami a közelgő vizsgaidőszakban azzal járhat, hogy sokan nem - vagy csak a járványügyi szabályok megsértésével - tudnának vizsgázni. 

Ebből adódóan hozták meg azt a döntést, hogy

az idei őszi vizsgaidőszakban - a záróvizsgákat leszámítva - kizárólag online vizsgákat hirdetnek meg az ÁJK-n.

Az órákra ez azonban egyelőre nem vonatkozik.

A napokban az ELTE Bölcsészettudományi Karának (BTK) dékánja, Bartus Dávid adott ki utasítást többek közt arról, hogy a szorgalmi időszak végéig minden előadást online tartanak meg november 22-től.