IDEA Intézet: A magyarok 12 százaléka zárkózik el teljesen az oltástól

IDEA Intézet: A magyarok 12 százaléka zárkózik el teljesen az oltástól

A felnőtt népesség 12 százaléka biztosan nem oltatja be magát egyszer sem a koronavírus-elleni vakcinával. A 30-39 évesek körében ez az arány már 23 százalék

- derült ki az IDEA Intézet felméréséből.

Az adatok szerint a magyar felnőtt népesség valamivel több mint egyötöde (22 százalék) kívánja biztosan felvenni a harmadik oltást, 29 százalék még nem tudja, de inkább hajlik rá, 14 százalék jelenleg inkább arra hajlik, hogy nem veszi fel azt, mintegy háromtizedük (31 százalék) pedig határozottan jelzi, hogy nem kíván élni a harmadik oltás lehetőségével.

Az alapfokú végzettségűek a legelutasítóbbak a harmadik vakcinával szemben (41 százalékuk jelzi, hogy nem kíván élni a lehetőséggel), ugyanakkor az iskolai végzettség emelkedésével csökken az elutasítók és ezzel párhuzamosan emelkedik az oltást inkább felvenni kívánók aránya. A diplomások egynegyede kíván élni a lehetősséggel, további mintegy harmaduk fontolgatja azt.

A szociodemográfiai csoportok közül a legnagyobb arányban egyébként a nyugdíjasok élnének a lehetőséggel: 27 százalékuk már most felvenné az oltás harmadik dózisát, további 29 százalékuk pedig hajlik rá. Hasonlóan magas a fővárosiak igénye a harmadik oltás iránt: 26 százalékuk venné fel bizonyosan, további 31 százalékuk pedig jelenleg még nem tudja, de inkább arra hajlik, hogy felveszi az oltást. Ezzel szemben a községben lakóknál alacsonyabb a harmadik vakcina iránti igény: 18 százalék igényelné egyértelműen, szemben azzal a 38 százalékkal, akik nem fognak élni a lehetőséggel.

Külön érdekességként mutat rá a felmérés arra a kérdésre is, hogy a koronavírus-járvány negyedik hullámától való félelem politikai értelemben nem osztja meg a válaszadókat, de a harmadik dózis felvétele tekintetében, határozott politikai törésvonal látszódik az adatokban. 

A Fidesz–KDNP szavazóinak 35 százaléka ugyanis egyértelműen élni kíván a következő oltási lehetőséggel, szemben az ellenzékiek 18, az ismeretlen preferenciájúak 15 százalékával. A kormánypártiak 38 százaléka pedig fontolgatja a lehetőséget. Az ellenzéki tábor szavazóinak mintegy negyede, a bizonytalanok kb. ötöde gondolkodik azon, hogy inkább felveszi a harmadik oltást. A legnagyobb különbség a kormány/ellenzék/ismeretlen preferenciájúak véleményében a harmadik dózis elutasításában mutatható ki. A fideszesek 11 százaléka utasítja el egyértelműen a harmadik oltást, szemben az ellenzékiek 37 és az ismeretlen preferenciájúak 45 százalékával. 2021. júliusában tehát a kormánypárti szavazók tűnnek a harmadik oltások iránt legfogékonyabb politikai rétegnek.