Nők elleni erőszakról férfi szemmel

erőszak, nők elleni erőszak, abúzus
Illusztráció
R. K.-archív

Immáron 40 éve számít november 25-e a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjának. Azonban itt leragadtunk annál, hogy beszélünk egy tényleges problémáról, amelyről mi magunk nem akarunk igazán tudomást venni, ha belebotlunk. Egy személyes és sajnálatos történetről beszélnék.

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Történt 2016 őszén, hogy egy hölgy ismerősöm elköszönt a társaságunktól, majd elindult haza szombat este egyedül a Belvárosba. Teljesen átlagos este, mi baj történhetne. Ám, fél óra múlva kaptam egy hívást tőle, hogy baj van, mert majdnem megerőszakolták az egyik kis utcában. Sietve kerestem fel, amikor nagy nehezen reszketve mesélte el nekem, hogy két srác állta körbe. Először csak cigit kértek, utána az egyik elkezdte fogdosni ezt a lányt, míg a másik közben csak nevetgélt, majd a lány ráncigálása után már fenyegetőzött is. Sajnos percekig tartott ez az esemény az elmondása szerint, de a kitartó kiabálás végül elvette a két srác (férfiról semmiképpen nem beszélnék) kedvét és elszaladtak.

Mikor elmesélte nekem ezt a történetet, elkövettem azt a hibát (mai napig így érzem), hogy rábeszéltem, menjünk be a rendőrségre és tegyünk feljelentést. Nos, nincsenek előítéleteim a rendőrökkel szemben (nem áll szándékomban általánosítani), tudom, nehéz dolguk van (ez azóta még rosszabb lett), sokszor kell felesleges balhékkal foglalkozniuk, de sajnos idehaza kiderült számomra, hogy aki valamilyen módon zaklatás áldozata lesz, annak még attól is elveszik a kedvét, hogy feljelentést tegyen.

Történt ugyanis, hogy órákat várva sikerült eljutni odáig, hogy egyáltalán meghallgatta a leányzót néhány ember. Filmszerű jelenet volt, de sajnos igaz, egy zaklatott és kimerült lánynak kellett 3 vadidegen férfi előtt beszélnie arról, hogy egy srác hova nyúlt be neki. Persze jöttek az áldozathibáztató kérdések, hiszen ez a leány aznap egy baráti társaság vendége volt. Tehát csinosan, nőiesen öltözött fel.

  • „Nem azért kezdtek ki önnel, mert úgy vélték, hogy „kapós” lenne egy ilyen alkalomra? – tette fel az agyfelbaszó kérdését egy ötvenes férfi, mire az egyik kollégája egy pillanatra felnevetett."
  • „Nem értette félre a srácok közeledését?"
  • „Nem lehet, hogy csak fél a cigányoktól?"
  • „Miért mászkál este egyedül a Belvárosban?"

Itt éreztem azt, hogy életem legnagyobb hülyeségét követtem el, amikor arra beszéltem rá, hogy forduljon a hatóságokhoz.

Természetesen nem lett feljelentés az ügyben. Igaz, egy ilyen kínos vallatás után nem is nagyon akart többet beszélni az ügyről a lány. Egy pszichológusnak kellett segítenie abban, hogy végül túl lendülhessen ezen az ügyön. De ez az eset is rávilágított arra, hogy először társadalom hozzáállásán kellene változtatni ahhoz, hogy ne olyan statisztikát lássunk, amely szerint Magyarországon minden ötödik nőt ért már szexuális erőszak.

Persze évente egyszer megemlékezhetünk arról, hogy egyébként létezik egy ilyen komoly probléma is, de ettől még nem fog változni semmi. Fel kéne végre fogni, hogy egy nő, ha szépen felöltözik attól még nem válik portékává. De mit is várunk egy olyan társadalomtól, ahol,

ha egy nőnek sok partnere volt az kurva, viszont ha egy férfi tette ugyanezt, az már faszagyerek. 

Mert amíg nem kezeljük a kellő komolysággal az ilyen eseteket, addig bármi lehetséges. Hiszen, az elkövetők könnyen megússzák egy ejnye-bejnyével és már jöhet is a következő áldozat, mert hát nincs semmilyen szankció.