Kövér László kibírta, hogy a fejére olvasták a Parlamentben, nemzetbiztonsági kockázatnak tartja az ellenzéket

Kövér László kibírta, hogy a fejére olvasták a Parlamentben, nemzetbiztonsági kockázatnak tartja az ellenzéket

A hétfői parlamenti ülés legfontosabb kérdése kétségkívül az volt, hogy Kövér László beváltja-e a fenyegetését, és megjelenik az ellenzéki padsorok előtt a titkosszolgálat, tekintettel a Házelnök víziója szerint meglévő kockázati tényezőre. A napirendi felszólalások ennek tükrében zajlottak.

Mint az 1950-es években

Viszonylag szokatlan jelenetnek lehettünk szemtanúi Tordai Bence felszólalásánál, azt ugyanis annak ellenére sem szakította félbe Kövér László, hogy a párbeszédes politikus lényegében végig őt bírálta. A házelnök ugyanis újabb botrányba keveredett, miután – mint azt szombaton megírtuk -, a Direkt36 szerint Kövér arról beszélt tavaly egy zárt rendezvényen titkosszolgálati vezetőknek, hogy a magyar ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt, és közölte, hogy számít ennek kezelésében a szolgálatok munkájára.

Tordai Bence szerint Kövér László házelnök pártállami diktatúra irányába sodorja az országot, a titkosszolgálati vezetőnek tartott beszéde pedig megmagyarázza, miért hallgatják le, figyelik meg az ellenzéki és független szereplőket, a képviselőket pedig miért sújtják milliós bírságokkal vagy veszik el tőlük a szót.

„Kövér Lászlónak a demokráciához való viszonya nagyjából az 1950-es éveket idézi”

- fogalmazott Tordai, figyelmeztetve arra, hogy Kövér László Áder és Orbán után az ország harmadik számú legfőbb vezetője.

A párbeszédes képviselő szerint nemzetbiztonsági veszélyről inkább akkor lehet beszélni, amikor bankoknak vagy egyetemeknek álcázva orosz és kínai ügynököket telepítenek Orbánék Magyarországra.

Dömötör Csaba államtitkár válaszában megvédte Kövér Lászlót, aki meglepő módon – de vélhetően előre eltervezetten – kritika nélkül hagyta végig mondani a személyét érintő felszólalást. Az államtitkár szerint Kövér személyesen küzdött a kommunista diktatúra lebontásáért, most pedig ugyanúgy kiforgatják a szavait, mint régen a „köteles beszédnél” tették.

Az államtitkár azt mondta, a jövő évi választásokon fognak választ adni a bírálatokra.

A gyűlölet a legnagyobb veszély

Az LMP-s Hohn Krisztina csak annyira ült fel a Kövér-vonatra, hogy kijelentette, szerinte a legfőbb nemzetbiztonsági kockázat maga a gyűlölet. Hogy azért nem beszélnek egymással az emberek, mert az egyik kormánypárti a másik pedig ellenzéki – magyarázta.

Amúgy a politikus a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából a kapcsolati erőszak visszaszorítására hívta fel a figyelmet. Amíg egy erőszak is előfordul egy kapcsolatban, addig fel kell szólalni – fogalmazott. Hohn Krisztina hangsúlyozta, százezerre is tehető azok száma, akik elszenvednek ilyen agresszív cselekményt a családban, és sok esetben nincs menekülő út számukra, és sokszor nem megfelelő a hatósági hozzáállás sem az esetükben.

Még mindig jellemző az áldozathibáztatás

– figyelmeztetett, hozzátéve, a hatóságok gyakran többszöri jelzés ellenére sem lépnek, így az áldozatoknak elmegy a bátorsága is, hogy segítséget kérjen.

Hohn Krisztina arra szólított fel, hogy legyenek ebben a témában társadalmi hirdetések, mert a kapcsolati erőszak nem magánügy. A politikus szerint fontos lenne a megelőzés, ugyanakkor az elkövetőket - a börtönbüntetés mellett – kötelezni kellene eltérítésre, kezelésre, amennyiben az pszichikailag indokolt.

A kormány nevében válaszoló Völner Pál államtitkár azonban nem lát okot, hogy változtassanak a jelenlegi rendszeren, szerinte az új áldozatbarát-intézkedések miatt még csökkent is a látencia. Arra nem reagált, hogy a kormányzat szerint szükség lenne-e társadalmi kampányokra.

Egyre mocskosabb a Fidesz víze

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció képviselője szintén Kövérről beszélt, ő az „elmúlt időszak politikatörténetének egyik legaljasabb mondatának” nevezte a házelnök beszédét, hozzátéve, hogy a Fidesz hiába akarja tisztára mosni őt, az ehhez használt víz „egyre mocskosabb”.

A DK-s politikus szerint a fideszes politikus több millió magyar embert sértett meg, amivel túlment minden határon, ezért a házelnöknek erkölcsi kötelessége lenne lemondani.

Megjegyezte: a beszéd arra is magyarázatot ad, hogy a Pegasus nevű kémszoftvert miért, hogyan és kikkel szemben használhatták fel.

Orbán Balázs államtitkár válaszában hazugsággal vádolta meg az ellenzéket, majd a régi receptet követve a 2010 előtti kormányokat bírálta, szemkilövetőzve és érdekezve, végül pedig aktuális kérdésekként migránozással és rezsicsökkentésezéssel erősített.

Az államtitkár szerint a magyar demokrácia 30 évének legszomorúbb története volt ez a korszak.

Kövér Lászlónak nem kell aggódnia

Az MSZP-s Tóth Bertalan emlékeztetett „a szexorgiázó” Borkaival, és Szájer Józseffel elképesztő erkölcsi mélységekben süllyedt a Fidesz, most pedig Kövér László a házelnöki posztból csúszott erkölcsi mélységbe. A politikus szerint ha egy hétköznapi ember mondta volt azt, amit Kövér László a titkosszolgálatok előtt, akkor mondhatjuk, hogy „bolondok vannak”.

Tóth Bertalan szerint hangfelvétel van arról, hogy Kövér László az ellenzékre uszítja a titkosszolgálatokat, „mert a Fidesz remeg a halomért”. Ugyanakkor a szocialista politikus szerint nem az ellenzék jelent veszélyt a nemzetünkre, hanem például az, hogy egy kisvárosnyi embert elveszítettünk a járvány alatt, vagy hogy a rendkívüli jogrend alatt a Fidesz a hatalmának bebetonozása érdekében változtatta meg a szabályokat, valamint hogy brutális adósságba verte az országot a Budapest-Belgrád vasútvonallal.

Szerinte cserben hagyta a Fidesz az országot, de Kövér Lászlónak nem kell aggódnia, mert a kormányváltás után olyan jogállamot épít az összefogás, hogy nem kell egyik politikai félnek sem elmenekülnie.

Rétvári Bence államtitkár azonban izzadtságszagú erőltetett próbálkozásnak nevezte a Kövér Lászlóval kapcsolatos megjegyzéseket.

Kövér László beszéde veszélyt keltő

Brenner Koloman jobbikos politikus felszólalásában arra emlékeztetett, hogy Nagy Imre újtemetésekor Orbán Viktor még egy, az ő ízlése szerint „szélőségesen liberális” politikusként jelent meg, majd Soros-ösztöndíjasként képezte tovább magát, ma pedig odáig jutott, hogy vezetésével lépésről lépésre szállják meg a magyar államot, aminek a jelek szerint eljutottak a szívéig, a titkosszolgálatokig is.

A jobbikos politikus azt mondta, míg ők minden magyart a nemzet részének tekintenek, addig a Fidesz már így is kiépített egy félfeudális függési rendszert az országban, jólét és szabadság helyett pedig alávetettség és szegénység jutott az emberek többségének: uniós viszonylatban ugyanis az ország háromnegyede szegénységben él.

Most már mindenki érzi az elszabadult inflációt és a közelgő gazdasági krízist, miközben a kormány semmit nem tesz ellene – magyarázta, hozzátéve, hogy a választások közeledtével a Fidesz minden trükköt bevet, hogy újra győzhessen.

Emlékeztetett, hogy közmédia cinikus módon azt állította magáról, a BBC szerkesztői és hírszerkesztési alapelveit követi, miközben attól rendkívül messze áll, illetve kitrét arra is, hogy a jövő évi legalizált választási csalás egyik formája, a voksturizmus miatt jobbikos invitálásra az EBESZ vizsgálódni fog Magyarországon.
Kövér László beszédéről azt mondta, szerinte az elhangzottak rendkívül aggályosak és veszélyt keltőek, melyek a magyar emberek többségét támadják.

Dömötör Csaba államtitkár válaszában inkább Jakab Péterbe próbált belekötni, majd az ellenzéket azzal vádolta, hogy csak kifogásokat keres a választások előtt arra, miért nem fog nyerni. Természetesen nem maradhatott el Gyurcsány Ferenc megemlítése, majd egy kampányszöveg sem arról, hogy kinek milyen adókat térítenek vissza. A válasz végén Márki-Zay Péterre is jutott idő, akit miniszterelnök-jelöltként támadt a rezsicsökkentés bírálata miatt.