A németek is aggódnak a Fidesz voksturizmusa miatt

A németek is aggódnak a Fidesz voksturizmusa miatt

A német Deutsche Welle a kormány által megszavazott voksturizmussal foglalkozott. A német közszolgálati orgánum szerint az ellenzéki szövetség komoly fenyegetést jelent Orbán Viktor túlhatalmára. 

Már négy évvel ezelőtt is sokan követelték, hogy a határon túli magyarokhoz hasonlóan a nyugaton dolgozó magyarok is szavazhassanak levélben. Azonban ez idáig a kormány ezt a lehetőséget nem kívánta támogatni. Az egyik lapnak nyilatkozó és külföldön élő magyar elmondta, hogy közölük sokan két háztartásban élnek, mert mondjuk lakáshitelt fizetnek, viszont, ha szavazniuk kell, akkor át kell utazniuk fél Európán, ellentétben a határon túli magyarokkal, akik ezt postai úton is könnyen megtehetik. 

A lap rámutat: nyilvánvaló, hogy a Fidesz miért a határon túli magyarság szavazását könnyítette meg, hiszen ezek a rétegek többségében a kormánypártokra szavaznak azok után, hogy állampolgárságot és szavazati jogot kaptak.

Banuta Zsófia, az Unhack Democracy nevű civil szervezet tagjaként úgy fogalmazott, hogy Fidesz részéről stratégia, hogy a határon túli magyarokat szavazásra buzdítsák. Csak a 2018-as választás előtti időszakban negyedmilliárd eurót kaptak a határon túli szervezetek.  Mindeközben a nyugatra vándorolt magyar fiatalok nagyon is kritikusak Orbán Viktorral szemben, így érthető, hogy a kormány számára nem feltétlenül fontos az ő szavazásuk megkönnyítése. Nemrégiben Gulyás Gergely elvetette annak a lehetőségét, hogy fél évvel a választás előtt ezen változtassanak.

Ezzel szemben ugyanakkor egy másik változtatásra mégis volt idő, hiszen az elmúlt hetekben szavazták meg az ún. voksturizmust, amely lehetővé teszi, hogy 

„bárki a tényleges lakóhelyétől eltérő lakcímet jelenthet be. Így fordulhatott elő, hogy a 2018-as választás során tömegesen érkeztek például Ukrajnából szavazni, köztük többségben olyanok is, akik még magyarul sem beszéltek."

Az eset miatt Lukács László György, a Jobbik parlamenti képviselője levélben fordult az EBESZ (Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája) igazgatójához a magyar választások tisztaságáért érzett aggodalmából. Az EBESZ részéről az a válasz érkezett, hogy köszöni a megkeresést, s a felmerülő problémák miatt, 2022 januárjában eljönnek Magyarországra annak érdekében, hogy tájékozódjanak a voksturizmust lehetővé tévő javaslat ügyében is. 

Az Alfahír megkeresésére Lukács László György elmondta, hogy az EBESZ a 2018-as választás és a Velencei Bizottság korábbi megállapításai miatt döntött úgy, hogy már januárban Magyarországra érkeznek, hogy kivizsgálják mennyire lesz tiszta a választás.

"Nem csupán az ellenzék véleménye az, hogy nem volt fair küzdelem, az előző választás. A nemzetközi szervezetek is jelezték, hogy nem érvényesültek ugyanazok a feltételek a kormány és az ellenzék számára. Ez a helyzet az elmúlt években nem, hogy javult volna, hanem egész egyszerűen romlott."

A Deutsche Welle arról írt, hogy 2018-ban a környező országokból több száz választót szállítottak busszal a magyar határ menti közösségekbe, hogy leadják voksukat. A magyar médiában is számos olyan regisztrációt tártak fel, amikor a kettős állampolgárságú választókat magyarországi címeken regisztráltak. Cserébe munkát vagy pénzt ígértek a fideszes polgármesterek.

Banuta Zsófia úgy véli, a kormányzó Fidesznek

a csalás nélkül nem lett volna kétharmados többsége a budapesti parlamentben.

A voksturizmust segítő módosítás visszavonatását kéri Jakab Péter az EB elnökétől

Az Orbán-rezsim demokratikus ellenzékének csak egy tiszta választáson van esélye felülkerekedni - hívta fel a figyelmet Jakab Péter a Jobbik elnöke Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének írt levelében. A Jobbik elnöke levelében kitért arra a nemrég elfogadott jogszabályra, amely lehetővé teszi a voksturizmust.

Freund: Veszélyes a voksturizmus

A német zöld EP-képviselő, Daniel Freund számára a a voksturizmus olyan, mint egy újabb trükk a választási csalásra.

„A fiktív lakcímek legalizálása nem túl jó jel a jövő évi választási évre nézve. Éppen ezért az Európai Parlamentnek és a Bizottságnak választási megfigyelőket kell küldenie Magyarországra".

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}