1953 december 1-jén először vehették kézbe az olvasók a nyuszis magazint, amely nemcsak vaskosan hozzájárult az 1960-as és 1970-es évek szexuális forradalmához, de formabontó stílusával a nemek személyes szabadságát is büszkén hirdette. Bár sok támadás érte a lapot, ironikus módon éppen a középpontját képező témája adott lökést a feminizmusnak. A nyílt szexualitás szellemiségének hírnökeként emlegetett Playboy kitaposta az utat a hasonló tematikájú lapok előtt, receptjét a közel 70 év alatt sokan sokféleképpen megpróbálták leutánozni, de olvasottságában egyik sem tudott a nyomába érni. Az internet megjelenésével a Playboy lapeladásai fokozatosan csökkennek, a márkanév azonban kikezdhetetlennek bizonyul és töretlen sikernek örvend. Honnan indult, miként változtatta meg a lappiacot a ledér öltözetű nőket címlapra helyező magazin? Az évforduló alkalmából többek között ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.
Néhány év alatt vált a világ elsőszámú havi magazinjává az újság, aminek ötlete Hugh Hefner fejéből pattant ki, miután a chicagói Esquire magazin - ahol promóciós szövegíróként dolgozott - New Yorkba költözött. Mivel az általa kért öt dolláros fizetésemelést sem adták meg neki, úgy döntött saját lapot indít. Így 600 dollárral a kezében és 8000 dollárnyi hitellel belevágott álma megvalósításába.
A tökéletes recept: csupasz női testek, fajsúlyos olvasnivalóval kombinálva
Az első Playboy 1953 decemberében jelent meg Marilyn Monroe-val a borítóján. Egy kis csalás akadt azért az induláskor, a színésznő ugyanis nem pózolt a lapnak, Hefner a John Baumgarth Calendar Company tulajdonában álló, kiadatlan aktfotóira csapott le, amit kezdetben "A hónap kedveseként/ Sweetheart of the Month" emlegetett. Hefner egy későbbi interjúban elárulta, hogy fő célja a magazinnal a "korabeli szomszéd lány" megjelenítése volt. A lap gyorsan, nagy népszerűségre tett szert, és több felfutó csillag is - mint Jenny McCarthy és Anna Nicole Smith - ebben való szereplésének köszönhette karrierje kezdetét. Az 1980-as évekre pedig már a hírességek, köztük Bo Derek, Madonna és Drew Barrymore is inkább tekintettek kiváló reklámként a Playboyban való meztelenségre, mintsem megvetendő, hátráltató tényezőre. Ezt jól mutatja, hogy akadt olyan hollywoodi sztár, aki nem egyszer, hanem rögtön 13 különböző számban öltötte magára a Playboy-nyuszi szerepét. Mielőtt találgatni kezdene, eláruljuk, hogy az illető Pamela Anderson volt.
A férfiakat célzó amerikai magazinról elsőre a viszonylag kifinomult formátumú női meztelenséget bemutató képek ugranak be, de a sikerhez önmagában ez kevés lett volna.
A vicc szerint a Playboy valójában az interjúiról volt híres. Jobban megnézve, ez nem is vicc.
A magazin szépirodalmi és általános anyagokat is közölt a fotók mellett, amik között bőven akadtak emlékezetes, széles körű figyelmet kapott cikkek. Ilyen volt az 1962-es Miles Davissel (amerikai jazz trombitás), Martin Luther Kinggel, az 1964-es Vlagyimir Nabokovval, az 1980-as, röviddel a halála előtt John Lennonnal és Yoko Onóval készült interjúk, vagy az 1976-os beszélgetés Jimmy Carterrel, aki akkor még elnökjelöltként válaszolt a kérdésekre.
A szexszimbólum arca, Hugh Hefner
A progresszív szexuális nézeteket hangsúlyozó magazin sikere megteremtette a "Playboy-életérzést", aminek alappilléreit maga Hefner fogalmazta meg a lap hasábjain, ezzel lehetővé téve a vállalkozás kiszélesítését. Nem kellett sokat várni, megjelentek az első privát klubok, ahol nyuszinak öltözött pincérnők szolgálták ki a vendégeket. Az 1970-es és 1980-as években Hefner különösen élvezte a saját magáról kialakított nőfaló, bohém milliárdos képét, amihez hozzá tartozott, hogy szőke nőkkel mutatkozott a nyilvánosság előtt. Közülük
sokuknak a neve magánhangzóra végződött, és a melleik úgy festettek, mintha héliumot fecskendeztek volna beléjük
- írja a jelenséget tökéletesen átadva egy korabeli cikkében a The New York Times.
Annak a felfogásnak a népszerűsítésével, mely szerint a nők szexuálisan szuggesztív fényképezése nemcsak elfogadható, hanem egészséges is, hozzájárult az Egyesült Államok 1960-as években kirobbanó szexuális forradalmához, melyet a szexuális érdeklődés és tevékenység iránti sokkal megengedőbb attitűd jellemzett a korábbi generációkhoz képest.
Nem meglepő ennek tükrében, hogy az 1950-es évektől a 70-es évek elejéig a Playboy példányszáma (beleértve az előfizetéseket, valamint az újságárusoknál eladott példányszámokat) és a reklámbevételei megállíthatatlanul duzzadtak, így
1972 novemberében sikerült elérnie a magazinnak a csúcsot a 7,2 millió eladott példánnyal. Ez 1975-re valamit mérséklődött és az átlagos eladások száma 5,6 millió körül állt meg. Az 1980-as években azonban a magazin olvasótábora meredek csökkenésnek indult, részben azért, mert a továbbra is szorgalmazott szexuális forradalom már lecsengőben volt, így kevésbé tűnt merésznek és provokatívnak a Playboy arculata.
Ahogy a fajsúlyosabb versenytársak, mint a Penthouse - akik nyersebb és explicitebb aktképekkel hódítottak -, a Hustler vagy a Razzle piacra lépése sem tett jót Hefneréknek.
1988-ra a lap már veszteséggel működött, így még ebben az évben kinevezték Hugh lányát, Christie Hefnert a magazin vezérigazgatójává, amit apja klubjainak sorra bezárása követett, hogy új üzleti lehetőségbe fektethessenek. Az idősebb Hefner látva az internet előretörését létrehozta a Playboy TV-t és a Playboy.com-ot, illetve felvásárolta a keményebb pornográf tartalmakat kínáló Spice TV-t. Mindez mégis kevésnek bizonyult és 2011-re a birodalom alapját képező nyomtatott magazin eladási számai a másfélmilliót sem érték el. Hugh Hefner, aki papíron 2017-ben bekövetkezett haláláig főszerkesztőként szerepelt végül 2008-ban mondott le a cég éléről, akkor hozva meg a döntést, amikor a lap vesztésre állt a kibertér ingyenes pornótartalmaival vívott versenyben. Úgy tűnt a harcot végül 2015-ben adta fel a Playboy Enterprises Inc. és bejelentették, hogy többet nem jelenítenek meg meztelen nőkről készült fotókat. A döntés nem bizonyult jó húzásnak, a lap védjegyének feladása egyetlen év alatt elhasalt, így 2017-ben visszavonták az új irányvonalat.
A csokornyakkendős nyuszi, ami lángra lobbantotta a feminizmust
A nemiséget és a szexualitást illetlen témából a hétköznapi beszélgetések részévé emelő, sok kritikus szerint a XX. század legjelentősebb amerikai társadalomformáló erejének titulált Playboy, noha sosem bírt olyan ambíciókkal, mint a női egyenjogúság hirdetése, furcsa mód amerika első feminista lapjának, a Ms.-nek az életre hívása is hozzá köthető közvetlen módon. Mielőtt 1972-ben Gloria Steinem feminista és társadalmi/politikai aktivista társával közösen megalapította volna a lapot, 17 napig dolgozott nyusziként a New York-i Playboy clubban, hogy leleplezze a kimerítő körülményeket, amelyekkel a pincérnők szembesültek. Az élményeiből 1963-ban az „ A Bunny's Tale ” címen jelentetett meg kétrészes cikksorozatot, amit a feminista aktivizmusának kezdeteként datálnak. De a Playboy nélkül valószínűleg 1973 júniusában a Playgirl sem jelent volna meg a piacon.
Egy jelkép, ami 68 éve ugyanolyan kapós
Bár a lapszám folyamatosan csökken, a birodalom jelképét jelentő szmoking csokornyakkendőt viselő nyúlfej továbbra is az egyik legismertebb márka világszerte. Ékszerként hordta már a Szex és New York Carrie Bradshawja, de ruhák, kisállatfelszerelések díszeként is ékeskedik, melyeknek egyre nagyobb piaca van Ázsiában és különösen Kelet-Európában.