Sztrájk idején is tanítaniuk kell a pedagógusoknak

Sztrájk idején is tanítaniuk kell a pedagógusoknak

A kormány csak úgy engedné sztrájkolni a pedagógusokat, ha közben a tanórák háromnegyedét megtartják 

- tudósít a Népszava a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös sztrájkbizottsága és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdai egyeztetésről.

A tárgyaláson szóba került a még elégséges szolgáltatások kérdése is egy esetleges sztrájk estére. Kisfaludy László köznevelési helyettes államtitkár, az Emmi képviseletében azt ajánlotta, hogy a tanórák 75 százalékát munkabeszüntetés esetén is meg kell tartani. A szakszervezetek szerint ez elfogadhatatlan.

Egyeztettek továbbá az állami oktatási-nevelési intézmények dolgozóinak kötelező koronavírus elleni oltásáról is. A PSZ és a PDSZ azt szeretné, ha a kormány nem vonja vissza az erről szóló rendeletet, legalább úgy módosítsa azt, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkező dolgozók, illetve akik magas ellenanyagszintet tudnak dokumentálni (például azzal, hogy átestek a betegségen), kerüljenek a beoltottakkal egy megítélés alá.

Akiknek pedig nincs védettségük, azoknak pedig ne a munkájukat lehetetlenítsék el azzal, hogy fizetetlen szabadságra küldik őket, ha nem oltatják be magukat, hanem írjanak elő számukra kötelező, ingyenes tesztelést.

A szakszerezetek erről hétfőig várják a kormány válaszát.

A bérek tekintetében sem közeledtek az álláspontok

- közölte a lappal Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke elismerve, hogy az Emmi most egy új ajánlattal is előállt.

A 10 százalékos pótlékemelés és az évi 200 ezer forint értékű Szép-kártya mellé: egy 30 ezer forintos keretet is biztosítanának a tanároknak szakkönyvvásárlásra, azonban ezt sem fogadták el az érdekvédelmi szervezetek.

A tanároknak becsületes bérezést kell biztosítani, és majd ők eldöntik, mire költenek

- jelentette ki Szabó Zsuzsa hozzá téve, hogy belső felmérésük alapján a pedagógusok többsége szerint kevés, amit a kormány ajánl, a legtöbben legalább 50 százalék körüli béremelést szeretnének.

Nem sikerült megállapodni a kötelező óraszámokról sem. A szakszervezetek fix óraszámokat szeretnének, első lépésben úgy, hogy az osztályfőnököknek heti 22, a többi pedagógusnak legfeljebb 24 tanórája legyen hetente a mostani 22-26 órás felosztás helyett. A következő sztrájktárgyalásra december 15-én kerül sor.