Ügyészek vizsgálódnak a Juventus könyvelésében

Ügyészek vizsgálódnak a Juventus könyvelésében

A Juventus megerősítette, hogy pénteken ismét jártak náluk az olasz hatóság ügyészei, akik a könyvelésük, valamint a Cristiano Ronaldo átigazolása kapcsán felmerült vádak után vizsgálódtak.

A klub közleménye szerint a torinói ügyészek ténykedése a Juventus, valamint az együttes jelenlegi, Andrea Agnelli, Pavel Nedved, Stefano Cerrato és Cesare Gabasio, illetve korábbi vezetőivel szemben zajló nyomozással áll összefüggésben.

A rendőrség múlt héten tartott razziát a Juventusnál a 2019 és 2021 júniusa közötti pénzügyeivel kapcsolatban. Gyanújuk szerint a klubvezetők valótlan dolgokról tájékoztatták a befektetőket és nem létező tranzakciókat számláztak, így kíváncsiak voltak a játékoskereskedéssel kapcsolatos dokumentumokra. Az Ansa olasz hírügynökség információja szerint a mostani vizsgálatokban már Cristiano Ronaldo távozásának anyagi részére is kíváncsiak.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A 36 éves portugál támadó augusztus végén tért vissza a Manchester Unitedhez, amelyben 2003 és 2009 között szerepelt először.