Rendőrök elől menekülés, berúgott ajtó, megvert nagymama lett a szülői gondviselésből

Rendőrök elől menekülés, berúgott ajtó, megvert nagymama lett a szülői gondviselésből

Vádat emeltek egy hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki édesanyjuktól erőszakkal vette vissza láthatáson lévő kiskorú gyermekeit, majd a rendőrök elől menekülve szenvedett közúti balesetet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, a férfit kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, valamint könnyű testi sértés és társtettességben elkövetett magánlaksértés vétségével vádolják.

A férfi és élettársa kapcsolatának megszakadását követően a három- és hatéves lányaik felügyeltét a bíróság az apjuknak ítélte. 2019. december 6-án a nő - a vádlottal egyeztetve - hazavitte két lányát édesanyja lakásába. Másnap a nő azzal hívta fel korábbi élettársát, hogy a kislányok nem akarnak délben hazamenni, vele szeretnének maradni.

A férfi délután 3-kor a testvérével megjelent a társasház előtt. Előbb telefonon követelte vissza a gyerekeket, majd a lépcsőházba bejutva, a lakás ajtaját ököllel verték és berúgták. Az apa a lányait a hóna alá kapva indult kifelé, félrelökve az útból a nagymamát, akinek még a hátába is belerúgott.

A férfi a helyszínre érkező rendőrök elől menekülve a gyerekeket autója hátsó ülésre ültette, oda ő is beszállt, majd testvére a rendőrautót a füves útpadkán kikerülve nagy sebességgel elhajtott. A városban 100 km/h, a települést elhagyva pedig 180-200 km/h sebességgel ment, míg egy körforgalomba érkező autónak ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban a kislányokat a vádlottak nem gyermekülésben szállították, nem voltak övvel bekötve és az időjárásnak megfelelően felöltöztetve sem. Az átfázott gyerekeket az intézkedő rendőrök takarták be plédekkel.

A történtek a kislányoknak súlyos érzelmi megrázkódtatást okoztak, ehhez hozzájárult az is, hogy az esetet követően a vádlott hónapokig nem engedte őket az édesanyjukkal találkozni.

Az apa testvére ellen társtettességben elkövetett magánlaksértés vétsége miatt emeltek vádat  - közölte az ügyész.