Nincs megállapodás Putyin és Biden videokonferenciájának időpontjáról

Nincs megállapodás Putyin és Biden videokonferenciájának időpontjáról

Videokonferencia keretében készül tárgyalni egymással Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök, az időpontról azonban még mindig nem történt megállapodás - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken.

Az MTI tudósítója arról írt, hogy Peszkov szerint december 7. is felmerült a lehetséges dátumok között, de, mint mondta, a kapcsolatfelvétel "bármelyik" pillanatban megtörténhet. A szóvivő elmondta, hogy több más kérdésben sincs egyetértés. Ezek között a delegációk összetételét említette meg.

Korábban Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes azt mondta, Moszkva bízik benne, hogy a két elnök eszmecseréje mielőbb megvalósul.

Peszkov kitért Szergej Lavrov orosz és Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtöki stockholmi találkozójára is. Mint mondta, ez jó alkalom volt arra, hogy a felek tisztázzák egymás között Oroszország és az Egyesült Államok sok kérdésben eltérő álláspontját.  

Lavrov és Blinken az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri tanácsának ülése alkalmával találkozott a svéd fővárosban. Az orosz külügyminiszter utóbb azt mondta, hogy az eszmecsere "meglehetősen szakszerűnek" bizonyult, a többi között Ukrajnát illetően is. Az amerikai diplomáciai vezetője őszintének nevezte a beszélgetést, amely, mint mondta, nem fajult vitává.

Peszkov megerősítette, hogy Putyin a Kremlben fogadta Milorad Dodikot, a bosznia-hercegovinai háromtagú államelnökség szerb tagját. Dodik csütörtökön közölte: megállapodtak arról, hogy a boszniai Szerb Köztársaságnak szállítandó orosz gáz ára változatlan marad. Beszámolója szerint vendéglátója egyetértett azzal az elképzeléssel, hogy a Balkáni Áramlat gázvezetéket meghosszabbítsák a szerb entitásig.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}