Bizarr: sporttámogatásból fejlesztik a Recski Nemzeti Emlékparkot és a Hortobágyi Deportálások Emlékhelyét

Bizarr: sporttámogatásból fejlesztik a Recski Nemzeti Emlékparkot és a Hortobágyi Deportálások Emlékhelyét

A Recski Nemzeti Emlékpark fejlesztését célzó beruházás előkészítése kormányzati felelősének a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztost, Fürjes Balázst jelölik ki - derült ki a pénteki Magyar Közlönyből, amit a Hírklikk vett észre.

A lap szerint érdekes, hogy Gulyás Gergely kancellárminiszter épp tavaly nevezte ki Vitézy Dávidot a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatójának, a feladatot mégsem ő kapta, noha a Miniszterelnökséget vezető miniszter hosszasan méltatta.

Az Orbán Viktor által jegyzett határozat alapján a beruházás előkészítéséhez szükséges feladatokat a kormánybiztos a Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. közreműködésével valósítja meg. Az előkészítésre pedig még az év utolsó napjaiban

a kormány összesen 149 234 190 forintot biztosít a társaság számára.

Ami azonban igazán érdekes, hogy

az összeget a sportesemény stratégia- és sportesemény-pályázatok, valamint kiemelt hazai rendezésű sportesemények támogatása jogcímcsoport terhére biztosítják.

A portál azt írja, hasonlóan határozott Orbán Viktor a Hortobágyi Deportálások Emlékhelye beruházással összefüggő további kormányzati intézkedésekről. A tervezett emlékhely beruházásának előkészítésével szintén a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.-t bízta meg, a beruházásra közel 71 millió forintot csoportosítottak át. A projekthez  csatlakozik továbbá a Steindl Imre Program Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság is, ami újabb, 70 999 062 forint átcsoportosítását jelenti. A megvalósításért Gulyás Gergely miniszter a felelős, szintén év végéig, szintén a sportesemény stratégia- és sportesemény-pályázatok, valamint kiemelt hazai rendezésű sportesemények költségvetés terhére.

Az 1996-ban felavatott Recski Nemzeti Emlékparkról annyit tudhatunk, hogy a hírhedt recski kényszermunkatábor volt rabjainak állít emléket. Az emlékparkról szóló szerény ismertető szerint megtekinthető az őrtorony, a rabok elszállásolására épített barakk, valamint a tábor szögesdrótkerítésének egy része. Az emlékpark a falu központjától hozzávetőleg hat kilométerre található, autóval jól megközelíthető, az útirányt végig táblák jelzik. Előre bejelentett csoportoknak előadást tartanak, illetve igény szerint idegenvezetést is vállalnak a tábor területén.