Megszólalt az Omega menedzsere: Kóbor Jánost dühítette a tétlenség

Megszólalt az Omega menedzsere: Kóbor Jánost dühítette a tétlenség

"Nem értette, az emberiség miért képtelen megoldani ezt a helyzetet, miért tőlünk veszik el a szabadságot, miért bennünket hoznak olyan helyzetbe, hogy maszkot viseljünk, hogy oltassuk magunkat, hogy csak öten menjünk be egy étterembe, szóval az egészre dühös volt, hogy nincs vége soha"

- idézte fel Trunkos András a napokban elhunyt Kóbor Jánosra emlékezve.

Meghalt Kóbor János

Elhunyt Kóbor János, a legendás Omega zenekar frontembere. Az énekes halálhírét a zenekar hivatalos Facebook-oldala jelentette be hétfő délelőtt. „Megrendülten tudatjuk, hogy Kóbor János, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas alapítója, rövid betegség után elhunyt. Rajongók milliói imádták itthon és külföldön, a rockzene állócsillagaként. Felfoghatatlan űrt hagy maga után.

Az Omega együttes menedzsere a zenekar frontembere és alapítója kapcsán az ATV Híradónak arról is beszélt, hogy Kóbor olyan koncertet sem szeretett volna tartani, ahol csak 500 fő lehetett volna jelen, és ők is maszkban. Azt mondta, akkor inkább ne is legyen koncert.

A koronavírus-fertőzés miatt kórházba került énekest korábban barátai és családja is többször kérték, hogy oltassa be magát, de nem tudtak rá hatással lenni, konok módon kitartott amellett, hogy nem oltatja be magát, mondván, erős a szervezete. Trunkos maga is beszélt vele, amikor Kóbor felhívta azzal: nincs semmi baja, haza szeretne menni, mert ez csak egy szimpla megfázás. A menedzsere viszont a kivizsgálásra próbálta rábeszélni elmondása szerint. Akkor beszéltek utoljára.

"Kóbor János nem vírustagadó volt, csak dühítette a tétlenség, a koronavírus-járvány létezése"

- szögezte le a zenekar menedzsere, aki a zenészről elmondta, nagyon makacs volt, amit a fejébe vett azt végigcsinálta mindig.

Trunkos András az N1TV vendégeként kedden beszélt az együttesről és elhunyt énekeséről, valamint a jövő emlékezetét illetően arról, hogyan lehet az Omegának diadalívet építeni.

NAPI TÉMA - Egy államtitkár lemondása a mai világban több, mint beismerés?

NAPI TÉMA - Egy államtitkár lemondása a mai világban több, mint beismerés? Kiemelt beruházások tűzön-vízen keresztül átverekedve. Hogyan lehet az Omega együttesnek diadalívet építeni? Vendégeink: Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik alelnöke és Trunkos András, az Omega együttes menedzsere.