Ungár Péter vezeti az LMP-t az ellenzéki közös listán

Ungár Péter vezeti az LMP-t az ellenzéki közös listán

Az LMP vasárnapi tisztújító kongresszusán a listahelyekről is szavaztak, az első öt helyről pedig közleményben tájékoztatott a zöld ellenzéki párt.

A közös ellenzéki listán az LMP

  • listavezetője Ungár Péter, az LMP országos elnökségének titkára,
  • második helyen Kanász-Nagy Máté az LMP társelnöke,
  • a harmadik Dr. Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője,
  • negyedik Bakos Bernadett, az LMP kőbányai önkormányzat képviselője,
  • ötödik helyre pedig Ferenczi István az LMP kispesti önkormányzati képviselője került.

Annak érdekében, hogy az LMP-frakció a lehető legerősebb legyen, a listán nem szerepelnek azok, akik az előválasztás eredményeképpen egy az egyben felveszik a küzdelmet a kormánypárti indulókkal.

Nem szerepel így a listán Dr. Schmuck Erzsébet, Csárdi Antal és Hohn Krisztina sem.