Nem kell aggódni, jövőre is lesz Forma-1 a Hungaroringen

Nem kell aggódni, jövőre is lesz Forma-1 a Hungaroringen

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa szerdán Párizsban véglegesítette a Forma-1-es világbajnokság következő szezonjának versenynaptárát, melyben július 31-i dátummal szerepel a Magyar Nagydíj - számolt be róla az MTI. 

Az F1 történetében először rendeznek egy idényben 23 futamot.

Az FIA honlapja szerint a szezon március 20-án, Bahreinben kezdődik majd, és visszatér a mezőny Ausztráliába, Szingapúrba, Kanadába, valamint Japánba, ahol a koronavírus-járvány miatt sem idén, sem tavaly nem tudtak versenyt rendezni.

A jövő évi vb - amely a szabálymódosítások miatt egy új korszak kezdete is lesz a sportágban - utolsó futamát Abu-Dzabiban rendezik november 20-án. Ez 2010 óta a legkorábbi szezonzárás, aminek az az első számú oka, hogy a sorozat vezetősége szerette volna elkerülni az ütközést az egy nappal később rajtoló katari labdarúgó-világbajnoksággal.

A Magyar Nagydíjra az egy hónapos nyári szünet előtt kerül sor, ezúttal július 31-én, a jövőre debütáló miami utcai verseny pedig május 8-án lesz.

A tervek szerint 2022-ben hat helyszínen rendeznek majd sprintfutamot, mely az idén három versenyhétvégének volt része kísérleti jelleggel.

A Forma-1 2022-es versenynaptára:

  • március 20.: Bahreini Nagydíj, Szahír
  • március 27.: Szaúdi Nagydíj, Dzsidda
  • április 10.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
  • április 24.: Emilia Romagna Nagydíj, Imola
  • május 8.: Miami Nagydíj, Miami
  • május 22.: Spanyol Nagydíj, Barcelona
  • május 29.: Monacói Nagydíj, Monte Carlo
  • június 12.: Azeri Nagydíj, Baku
  • június 19.: Kanadai Nagydíj, Montreal
  • július 3.: Brit Nagydíj, Silverstone
  • július 10.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
  • július 24.: Francia Nagydíj, Le Castellet
  • JÚLIUS 31.: MAGYAR NAGYDÍJ, MOGYORÓD
  • augusztus 28.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps    
  • szeptember 4.: Holland Nagydíj, Zandvoort
  • szeptember 11.: Olasz Nagydíj, Monza
  • szeptember 25.: Orosz Nagydíj, Szocsi
  • október 2.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
  • október 9.: Japán Nagydíj, Szuzuka
  • október 23.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
  • október 30.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
  • november 13.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
  • november 20.: Abu-Dzabi Nagydíj, Yas Marina