Már az 5 évesek is megkaphatják a védőoltást, eddig 38 ezer gyermeket regisztráltak be

Már az 5 évesek is megkaphatják a védőoltást, eddig 38 ezer gyermeket regisztráltak be

Újabb mérföldkőhöz érkezett a magyar oltási folyamat: megkezdődött az 5-11 év közötti korosztály oltása - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Debrecenben.

György István a Debreceni Egyetem (DE) gyermekklinikáján kialakított oltópontok előtt tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy kedden megérkezett az első, gyerekeknek szánt vakcinaszállítmány, 138 ezer adag oltóanyag, amelyből az első körben 69 ezer adagot fognak beadni az ország 77 kórházában kialakított oltópontokon, illetve a gyermekháziorvosi rendelőkben.

Eddig országosan 38 ezren regisztráltak és 16 ezren foglaltak időpontok gyerekeiknek az oltás felvételére - tette hozzá az államtitkár, az Országos Oltási Munkacsoport vezetője.

Bár gyermekek esetében ritkán jár súlyos szövődményekkel a koronavírus-fertőzés, de már Magyarországon is került lélegeztetőgépre kisgyermek a járvány miatt, azt pedig egyelőre nem tudni, milyen hosszú távú károsodással járhat egy védtelenül szerzett fertőzés.