Egy iszlám ország eltörli a mozicenzúrát

Egy iszlám ország eltörli a mozicenzúrát

Az Egyesült Arab Emírségek bejelentette vasárnap, hogy eltörlik a moziban játszott filmek cenzúrázását, helyette korhatárossá teszik őket szükség szerint.

Az AP hírügynökség szerint a lépés része annak a törekvésnek, hogy liberálisabb kép alakuljon ki a külföldiekben az arab országról.

Eddig az volt a gyakorlat, hogy a mozifilmekből kivágták azokat a részeket, amelyek az állami médiahatóság szerint sértik a hagyományos iszlám erkölcsöt. A hivatal közölte a Twitteren, hogy ezentúl a filmek „nemzetközi” verzióját vetítik, de bevezetik annak lehetőségét, hogy bizonyos filmeket csak 21 éven felüliek nézhetnek meg, és a kort szigorúan ellenőrzik.

Az emírségek médiahatósága – hasonlóan más közel-keleti országokéhoz – eddig kivágta a filmekből a meztelenséget, a szexjeleneteket, a homoszexuális kapcsolatot sejtető képeket és más jellegűeket is, ami gyakran megzavarta a film cselekményét.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Az emírségekben a külföldiek aránya kilencszeres a helybeliekhez képest, így az ott élők, dolgozók kultúrájának, vallásának sokszínűsége időnkét éles ellentétben áll az iszlám törvényekkel és hagyományokkal.

(MTI)