Ma vajon kapna szállást a Szent Család?

Betlehem, karácsony
Dobos Zoltán / Alfahír

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Egy gyermek született kétezer évvel ezelőtt a Római Birodalom egyik provinciájában, a Jeruzsálem melletti Betlehemben. Édesanyja várandósan érkezett a városba, ami az Augustus császár által elrendelt népszámlálás miatt tele volt. Nem is kaptak szállást, az Üdvözítőnek egy istállóban kellett világra jönnie, első ágyikója egy jászol volt.

Óóó, én biztos segítettem volna rajtuk!

– harsan fel ilyenkor a magát jóérzésűnek tartó ember. De valóban így van? Az ilyen meghitt, bensőséges ünnepek körül persze mindenki igyekszik kicsit meglassulni, elővenni a jobbik énjét, megértőbb lenni a másik emberrel. De mi a helyzet az év többi napján?

Rohanás a napi megélhetésért, mindent ide most, azonnal, a körülöttünk levőkről pedig nem vagy csak alig veszünk tudomást.

Akik pedig szociálisan nehezebb helyzetbe kerültek, na, ők aztán végleg az utca emberének látószögén kívül esnek.

„Majd a szociális ellátórendszer gondoskodik róluk! Majd a segélyszervezetek, szeretetszolgálatok segítenek!” – legyintünk, mert inkább törődünk olyan „fontos” dolgokkal, hogy a gyereknek megadjuk a karácsonyra kért vadiúj telefont, meg hogy legyen az éves horvátországi kiruccanásunkhoz elég készpénzünk meg naptejünk. És tegyük a szívünkre a kezünket:

meg sem fordul a fejünkben, hogy harminc évvel a szocialista rendszer bukása után még mindig élnek úgy emberek Magyarországon, hogy számukra egy belföldi nyaralás is luxusnak számít, tengerpartról pedig csak álmodhatnak!

Persze naivitás azt várni, hogy társadalmunk tömegei ezeknek a rászoruló embereknek adakozzanak, de vajon megteszünk-e minden tőlünk telhetőt? Szeretetszolgálatok felhívására veszünk-e az adománygyűjtő akcióhoz egy zacskó száraztésztát, egy liter étolajat? Rácsörgünk-e az adományvonalra, hogy laza 500 forinttal segítsük azoknak a szociális munkásoknak a dolgát, akik ezt a pszichésen (is) megterhelő feladatot ellátják? (Társadalmi és anyagi megbecsülésük pedig tudjuk, milyen…) Vagy nemes egyszerűséggel: odaadjuk-e az adónk 1 százalékát ilyen szeretetszolgálatoknak? Utóbbinál a számok sokatmondók: az adózók közel fele nem rendelkezik vele. Tehát nemhogy szociális segítséget végző szervezetnek, de még saját környezetének, például települése könyvtárának, gyermeke iskolai alapítványának sem juttatja!

A várandós Mária és férje, Szent József kétezer évvel ezelőtt mindenkihez bekopogott, és mindenhol elutasítást kaptak. Tényleg azt gondoljuk, hogy az akkori emberek rosszabbak voltak, mint mi? Akkor tegyünk is azért, hogy mi valóban jobbak legyünk! Fogadjuk be a születendő kis Jézust! Ez pedig történjen úgy, hogy ki-ki hitétől függetlenül fogadja meg örök érvényű, és mindenkire vonatkozó tanítását:

Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. (…) Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.

Ha így cselekszünk, talán kicsit jobb hely lesz a világ. És nem csak karácsonykor.

Áldott, békés, nyugodt karácsonyt kíván Olvasóinak az Alfahír szerkesztősége!