Nem az a lány halt meg a tapolcai balesetben, akit a rendőrség tévesen azonosított

Nem az a lány halt meg a tapolcai balesetben, akit a rendőrség tévesen azonosított

A szörnyű tévedést már közölték az érintett szülővel. A gyászoló édesanya a Blikk írása szerint összeomlott a hír hallatán. Először a Sümegi Szó írta meg, mi történhetett: az autóban ülő 5 fiatal közül kettő lány volt: Gy. Dóra és Sz. Melani. Közülük az egyik lány élte túl a balesetet, a hatóságok akkor azt közölték, hogy a túlélő Gy. Dóra. Január 3-án éjjel azonban nyomozók jelentek meg az elhunytnak vélt Sz. Melani szüleinél, akikkel közölték: a gyermekük él, vagyis nem az ő lánygyermekük hunyt el a balesetben. A csabrendeki Sz. Melanit jelenleg a szombathelyi kórházban kezelik.

Mindez azt is jelenti, hogy egy család két gyermekét vesztette el a balesetben, ugyanis Gy. Dóra az autót vezető sofőr, Gy. Zoltán húga volt. 

Sz. Melani édesanyja a Facebookra írt bejegyzése megerősíti: Melani él, az azonosítása megtörtént. Az édesanya azt írta:

Felfoghatatlan és döbbenetes, amit érzek! Anyaként együtt érzek minden elhunyt szülőjével és hozzátartozójával.

A rendőrség most közleményt adott ki, de abból nem derül ki, hogy január 3-a előtt keresték-e a családot, csak annyit írnak, hogy a közösségi médiában és a sajtóban tévesen jelent meg, hogy Sz. Melani meghalt. Az anya viszont azt írta posztjában, hogy lánya haláláról előzőleg a hatóságok tájékoztatták őt.

Korábban az Alfahír is beszámolt az újév első napján történt balesetről.Öt fiatal ült abban a gépkocsiban, amely egy szilveszteri buliból tartott hazafelé, azonban Tapolca közelében a tilos jelzés ellenére az autót vezető sofőr behjatott a vasúti átjáróba, ahol összütközött az érkező sebes vonattal.

Nemrég hasonló tévedés volt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben, ahol szintén összecserélték két beteg adatait. Egy nyolcvannyolc éves asszonyt látogatott meg a lánya, amikor azzal szembesült, hogy nem az édesanyja fekszik abban ágyban, amely az adatok szerint az övé. Kiderült, hogy az ő családtagja már november 26-án elhunyt, de a másik beteg hozzátartozóját értesítették az esetről, a gyászoló család pedig már el is hamvasztatta az elhunytat. Az ügyben a Szolnoki Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás miatt rendelt el ismeretlen ellen nyomozást.

Összekevertek két beteget egy hazai kórházban, az elhunytat másik család hamvasztatta el

Összecserélték két beteg adatait a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben. Az ügyben a Szolnoki Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás miatt rendelt el ismeretlen ellen nyomozást december 9-én - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szombaton az MTI-vel. Piroska Miklós, a kórház főigazgatója a sajtónak korábban azt nyilatkozta, hogy az intézményben valóban betegcsere történt, amelyért a hozzátartozóktól elnézést kértek.