A III/II-es Tasnádi László cége ellenőrizheti a jegyeket a Volánbusz járatain

A  III/II-es Tasnádi László cége ellenőrizheti a jegyeket a Volánbusz járatain

A 444.hu vette észre, hogy idén is az ESG Holding Zrt. ellenőrzi a Volánbusz járatain az utasok jegyeit és bérleteit, miután a cég egyedüli indulóként megnyerte az állami busztársaság közbeszerzését 1,7 milliárd forintos ajánlattal

- derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

Az ESG Holding tulajdonosa pedig a BLK Corporation Kft.-én keresztül Tasnádi László, volt III/II-es operatív tiszt, Pintér Sándor belügyminiszter egykori rendészeti államtitkára.

Nem ez az első eset, hogy rivális nélkül az ESG nyeri a Volánbusz tenderét. Tavaly szintén 1,7 milliárd forintos ajánlattal nyert, 2020-ban pedig arról írt a G7, hogy óránként 15 ezerért ellenőrzi a jegyeket a Volánbuszon a volt rendészeti államtitkár cége. Maga az ESG igazán remek dinamikával fejlődik, hiszen 2019-ben 2,1 milliárd forint bevétele volt, míg 2020-ban már 4,4 milliárd forint forgalomnak és 342 millió forintos profitnak lehetett örülni a cégnél.

A Volánbusz Zrt. jegy- és bérletellenőrzési tevékenységének üzemeltetését, valamint a kiszabástól számított 120 napon belüli pótdíjak kezelését országosan a Volánbusz Zrt. szerződéses partnere az ESG HOLDING Zrt. látja el

- olvasható is a Volánbusz oldalán.

A busztársaság legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy az ATV tudósítása szerint elbukta a helyi tömegközlekedésre kiírt közbeszerzési pályázatot Szombathelyen. A nyertes végül az osztrák Blaguss cég lett, annak is a magyarországi leányvállalata, ami vadonatúj buszokkal január elsejével meg is kezdte a tömegközlekedés üzemeltetését.