Rács mögött a Dunaferrnél akciózó biztonságiőr-csapat vezére

Rács mögött a Dunaferrnél akciózó biztonságiőr-csapat vezére

Befolyással üzérkedés gyanújával december 18-án letartóztatták Mikó Istvánt, aki akkor szerzett hírnevet, mikor tavaly áprilisban egy biztonsági őrökből toborzott zsoldoscsapat vezetőjeként megpróbált bejutni a Dunaferr területére – értesült a 24.hu. Az információt A Fővárosi Törvényszéken megerősítették, Mikó ügyében első fokon a Budai Központi Kerületi Bíróság, másodfokon pedig december 27-án a törvényszék döntött.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tájékoztatása szerint Mikó István vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt zajló nyomozásban gyanúsított, három másik személlyel együtt – írja a lap. Ám eddig csak Mikót tartóztatták le, és azt sem sikerült eddig kideríteni, milyen ügyről van szó.

A KNYF ugyanis csak a köztársasági elnök, miniszterelnök, kormánytag, államtitkár vagy rendvédelmi szervek vezető beosztású tagjai működésével kapcsolatban elkövetett hivatali vesztegetés, hivatali vesztegetés elfogadása és befolyás vásárlása ügyében illetékes. Ami azt jelenti, hogy

a Völner-ügyhöz hasonlóan most is jóval magasabbra nyúlnak a korrupciós szálak,

Mikó pedig csak egy kisebb fogaskerék ebben a korrupciós gépezetben.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Mikó tavaly áprilisban egy biztonsági őrökből álló csapat élén megjelent a Dunaferrnél azért, hogy – állítása szerint – a magyar munkavállalók és beszállítók érdekeit szem előtt tartva megakadályozza a társaság felszámolását. Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója azt állította, nem tudott Mikó akciójáról.

Telex: Biztonságiak próbálnak bejutni a Dunaferrbe, óriási a rendőri készültség

Körülbelül 50 rendőr van készültségben a Dunai Vasműnél, miután péntek este egy 50 fős biztonságiakból álló csoport akart bejutni a városba - értesült róla a Telex Pintér Tamás, Dunaújváros jobbikos polgármesterétől. A lap értesülései szerint a Dózsa György út városhatár felőli szakaszán, a vasútállomás és az OMV benzinkútnál található körforgalom között teljesen beállt a forgalom a rendőri ellenőrzések miatt.

Az ISD Dunaferr Zrt. többségi (99,61 százalékos) tulajdonosa a ciprusi bejegyzésű Steelhold Limited, aki azonban évente meghatalmazott útján látja el a tulajdonosi jogkörben felmerülő feladatokat, így például az igazgatóság és a felügyelő bizottság kinevezését. Egy ilyen meghatalmazást mutatott fel Mikó is, ám a Dunaferr jogi képviselője szerint ez egy hamisítvány, és tavaly áprilisi sajtótájékoztatóján azt is közölte, a ciprusi hatóságok dokumentumai miatt

a Nemzeti Nyomozó Iroda okirat-hamisítás miatt nyomozást indított Magyarországon.

Megkeresésünkre Mikó akkor azt mondta, ő nem tudja, mi alapján következtették ki, hogy a meghatalmazás hamisítvány. Mikó úgy nyilatkozott, neki az ellenkezőjére van okirati bizonyítéka, „ami nem másolat, hanem eredeti”.

Mikó társát, Tóth Csabát, aki focimeccsek biztosításával foglakozott, tavaly júniusban tartóztatták le, a gyanú szerint gazdasági jellegű bűncselekményeket követtek el. Tóth és Mikó a Borkai-féle szexbotrányban is felbukkant, ők vették el a felvételeket M. Richárdtól, akinek az ügyben gyanúsított F Gábor adta át.