Müller hétfőn azt mondta, idén elmaradhat az influenzajárvány, az általa vezetett NNK adatai rácáfolnak

Müller hétfőn azt mondta, idén elmaradhat az influenzajárvány, az általa vezetett NNK adatai rácáfolnak

Habár Müller Cecília országos tisztifőorvos még hét elején arról beszélt, hogy idén is elmaradhat az influenzajárvány Magyarországon, az általa vezetett Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) friss adatai alapján erősödni látszik az influenzajárvány hazánkban.

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján január 3. és 9. között 12 500 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, kétszer annyian, mint az azt megelőző héten

- közölte csütörtökön az NNK honlapján.

Kásler elrendelte a háziorvosoknak, hogy hívják vissza betegeiket

Javarészük kedden kapta kézhez az emberi erőforrások miniszterének friss utasítását, melyben többek közt arra kötelezik őket, hogy biztosítsák online vagy telefonos elérhetőségüket a pácienseik számára. A beérkező, de nem fogadott hívásokra pedig mihamarabb reagáljanak akár visszahívással, vagy bármilyen érdemi visszajelzéssel.

Heti jelentésük szerint az orvoshoz fordult betegek

  • 15,5 százaléka 14 év alatti gyerek,
  • 39,2 százaléka 15-34 éves,
  • 29,3 százalékuk a 35-59 évesek,
  • 16 százalékuk pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.

A tavalyi év 40. hete és az idei év első hete között 547 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNK referencialaboratóriumában, ebből négy esetben igazolták az influenza A vírust, 129 esetben légúti óriássejtes vírust (RSV), míg tíz esetben adenovírus-fertőzést.