Késsel zaklatta egy Budapestre tartó távolsági busz utasait egy meghibbant ember

Késsel zaklatta egy Budapestre tartó távolsági busz utasait egy meghibbant ember

Egy kunszentmártoni lakos megfélemlítette, zaklatta egy busz utasait tegnap délután. A kecskeméti, a ferencvárosi és az angyalföldi zsaruk összehangolt munkájának eredményeként elfogták és őrizetbe vették – közölte a rendőrség.

A hatósági tájékoztatás szerint egy kunszentmártoni lakos tegnap délután felszállt egy Bács-Kiskun megyéből Budapestre tartó menetrend szerinti buszra. Röviddel az indulást követően zaklatni kezdte az utasokat:

cigarettát követelt, és fel-alá járkált a járművön, agresszíven kiabálva. A vele utazók próbálták lecsillapítani, ám kevés sikerrel jártak.

Az indulatos férfi útközben elővett egy bicskát, azzal próbált nyomatékot adni a szavainak. A késsel hadonászva fenyegetőzött, követelőzött, végigkarcolta egy ülés fejtámláját, és még a sofőr mikrofonjába is belekiabált, mígnem valaki telefonon értesítette a budapesti rendőröket.

A buszt a Népligeti pályaudvaron már várták az egyenruhások, akik előállították a férfit.

A nyomozók vizsgálják, hogy a férfi – aki büntetett előéletű – a cselekmény elkövetéskor állt-e bármilyen kábítószer, gyógyszer hatása alatt.