Márki-Zay vitára hívta Orbánt

Márki-Zay vitára hívta Orbánt

A Facebookon közzétett felhívással hívta ki vitára Orbán Viktor miniszterelnököt Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért kormányfőjelöltje. A posztban a kihívó azzal érvel, hogy a kormánypárti és ellenzéki szavazók is

megérdemlik, hogy meghallgathassák azt, aki a következő négy évben Magyarország miniszterelnöke kíván lenni.

Márki-Zay a témák közül is kiemelte a gazdaság, az egészségügy és a migráció kérdését, hogy – mint fogalmaz – „kiderüljön, ki mit tett valójában, és mit gondol közös otthonunkról, Magyarországról!”

Bár a nyugati demokráciákban, különösen az Amerikai Egyesült Államokban nagy hagyománya van a választások előtti vitáknak, Magyarországon ez nem honosodott meg. 1998-ban Horn Gyula regnáló kormányfő leült vitázni Orbán Viktorra, a Fidesz akkori miniszterelnök-jelöltjével, majd 2002-ben Orbán Viktor miniszterelnökként csapott össze Medgyessy Péterrel, az MSZP kormányfőaspiránsával. 2006-ban Gyurcsány Ferenc mint miniszterelnök csapott össze Orbán Viktor kormányfőjelölttel. Azóta azonban miniszterelnök-jelöltek vitájára nem került sor. A Fidesz kommunikációja szerint azért nem volt választások előtti vita, mert nem volt egységes ellenzéki jelölt.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}