Egyre rosszabb a helyzet, 2 év alatt harmadára csökkent a pályakezdő tanárok száma

Egyre rosszabb a helyzet, 2 év alatt harmadára csökkent a pályakezdő tanárok száma

A Szél Bernadett, független országgyűlési képviselő által az Emberi Erőforrások Minisztériumától megigényelt adataiból kiderült, hogy két év leforgása alatt, harmadára csökkent a pályakezdő pedagógusok száma.

a statisztika alapján 2018-ban még hatezer új pedagógus kezdte meg a munkát, 2020-ra ez a szám már csak kétezer.

Az RTL Híradója emlékeztet rá, hogy a pedagógusok évek óta követelik, hogy a bérek alapja a mindenkori minimálbér legyen, ezt azonban a kormány nem hajlandó megadni. Bár egy 10 százalékos emelést kaptak, ez nem a fizetésre vonatkozott, hanem a bérpótlékra.

Penészes pincelakás és felháborítóan alacsony bér: ilyen ma egy pályakezdő tanár élete az Orbán-rendszerben

Ha most lenne az Ön édesanyja fiatal tanár, tőle is sajnálná a tisztességes megélhetéshez szükséges fizetést? Ezt a vélhetően nem költőinek szánt kérdést szegezte Orbán Viktornak egy pályakezdő tanár utalva arra, hogy a kormányfő édesanyja is pedagógus volt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Facebook-oldalán közzé tett nyílt levélben a fiatal tanár elmondja, hogy júliusban diplomázott, majd gimnáziumi tanár lett Budapesten.

Az EMMI adataira hivatkozva Szél kifejtette, "Ez nagyon tragikus fordulat", majd kiemelte, a Fidesz 12 év alatt, amióta kormányon van, nem foglalkozott a problémával. Úgy látja drasztikus béremelés nélkül csak romlani fog a helyzet, hiszen a 145 ezer forintos kezdőbér nem kecsegtet vonzó jövőképpel.

Demonstrálni fog a Magyar Szakszervezeti Szövetség is január végén

A MASZSZ a közleményében arról tájékoztatott, hogy a pedagógustársadalom melletti szolidaritás és a MASZSZ-tagszervezetek bértárgyalásainak támogatása érdekében tartanak demonstrációt. Székely Tamás, a szövetség alelnöke az MTI-nek elmondta, az akciót összehangolják majd a pedagógus szakszervezetek által szintén január 31-re meghirdetett sztrájkkal. Részleteket azonban egyelőre nem közölt a tervezett demonstrációról.