Jó helyre megy a pénzed: nyolcfős kommunikációs stáb segíti Varga Juditot, bruttó 721 ezret visznek haza havonta

Jó helyre megy a pénzed: nyolcfős kommunikációs stáb segíti Varga Juditot, bruttó 721 ezret visznek haza havonta

Egy hónap után méltóztatott válaszolni az Igazságügyi Minisztérium és a Külügyminisztérium arra a közérdekű adatigénylésre, amit a 444 küldött nekik. A portál arra volt kíváncsi, hogy pontosan kik és milyen beosztásban dolgoznak a miniszterek kommunikációs és sajtómunkatársaként, és milyen javadalmazásban részesülnek. Mint kiderült,

nyolcfős kommunikációs stáb dolgozik Varga Judit igazságügyi miniszter mellett, akik havonta 5,77 millió forintos bruttó bért visznek haza, ez személyekre lebontva 721 ezer forintos fizetést jelent.

A nagy nehezen kiadott adatok alapján

a Külgazdasági és Külügyminisztériumban kilencen felügyelik Szijjártó Péter nyilvánosságban megjelenő profiljait, a

külügyér tárcájánál viszont a bér is magasabb: bruttó 7,74 millió forintot költ rájuk a hivatal havonta, ami 859 ezer forintos havi fizetést jelent.

A stábban Szijjártónak sajtófőnök-helyettese is van.

A portál úgy tudja,

Orbán Viktor mellett mindössze három-négy ember dolgozik csak, a kisszámú kommunikációs stábot Kaminski Fanny vezeti.

A két minisztériumnak egyébként a lap hónapokkal ezelőtt tette fel a kérdést közérdekű adatigénylés formájában, amire az állami szervek a törvényi előírások szerint 15 napon belül lettek volna kötelesek válaszolni, azonban az Igazságügyi Minisztérium a veszélyhelyzetre hivatkozva harminc napra meghosszabbította az adatszolgáltatás határidejét.