Nem cáfolta a magyar kormány, hogy 100 millió eurót adna Boszniának

Nem cáfolta a magyar kormány, hogy 100 millió eurót adna Boszniának

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő írásbeli kérdéssel fordult Szijjártó Péterhez, annak érdekében, hogy kiderüljön, igaz-e az a sajtóhír, hogy Magyarország mintegy 100 millió eurót (37 milliárd forintot) ad Bosznia-Hercegovinának "gazdaságfejlesztésre". 

Mint ismert, az utóbbi időben a magyar kormányt több támadás is érte amiatt, hogy decemberben Orbán Viktor "muszlimellenes" kijelentést tett Boszniára. A miniszterelnök azt mondta, hogy 

"mindent megtesz annak érdekében, hogy meggyőzze Európa nagy vezetőit arról, hogy ugyan a Balkán lehet, hogy tőlük messzebb van, mint Magyarországtól, de az ő biztonságuk szempontjából is kulcskérdés, hogy hogyan oldják meg egy olyan államnak a biztonságát, amelyben kétmillió muszlim él."

A kijelentés már akkor hatalmas felháborodást váltott ki a balkáni országban, a helyi iszlám közösség vezetője xenofóbnak és rasszistának nevezte a magyar kormányfőt. Orbán január 25-én (azaz ma) Boszniába látogatott volna, azonban a koronavírusra(?) hivatkozva lemondták az eseményt.

A korábban belengetett támogatás (100 millió euró) miatt Szél Bernadett arról érdeklődött, hogy igazak-e a sajtóhírek. Magyar Levente, a , Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára válaszában az összeget nem említve arról írt, hogy

"magyar kormány stratégiai és nemzetbiztonsági kérdésnek tartja a nyugat-balkáni régió békéjét, stabilitását és biztonságát. Mindezek eléréséhez nagy mértékben járul hozzá a gazdasági fejlődés. Így egy boszniai-hercegovinai fókuszú gazdaságfejlesztési program a magyar nemzetbiztonsági érdekek érvényesítését mozdítja elő."

A régió békéjéért való aggódás azért hangzik furcsa mód, hiszen azt a Milorad Dodikot támogatná a kormány, aki éppen az ország szétszakításán dolgozik. 

Szél Bernadett nemrégiben arról írt az ügy tekintetében, hogy egy olyan embert támogat Orbán Viktor, aki tagadja a szerbek által elkövetett háborús népirtásokat és a srebrenicai mészárlást egy „kitalált mítosznak” tartja. Szerinte Orbán ismét egy olyan szélsőséges, nacionalista vezető mellé állt, amilyen ő maga: nem békét és nyugalmat hoz az országára, hanem háborút és békétlenséget.

Orbán a nemzetközi sajtótájékoztatón azzal indokolta Bosznia "támogatását", hogy az a százmillió euró, amit küldött az a Responsible Neighbourhood nevű program keretében segít a kis- és közepes vállalkozók számára, a boszniai szerbeknek. Szakértők szerint azonban a pénz azért érkezett, hogy a választások befolyásolására használják.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}