Rossz úton járunk, egyetlen év alatt 62 ezer fővel csökkent a magyar lakosság

temetés, temető
pixabay.com

62 ezer fővel csökkent a magyarországi lakosság 2021-ben, állapította meg a KSH. A rendkívüli fogyás oka elsősorban nem a családpolitikai intézkedésekre, hanem a koronavírus-járványra és a rossz egészségügyi ellátórendszerre vezethető vissza. Egy évvel korábban 48 ezer fővel csökkent a népességünk.

Az előzetes adatok szerint 2021 decemberében 7336 gyermek született és 16 106-an haltak meg, ami egyébként tavaly decemberhez mérten némi javulást mutat, ugyanakkor az egész éves adatok lesújtóak.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közlése szerint tavaly 93 000 gyermek jött világra, 0,7 százalékkal, 662 újszülöttel több, mint 2020-ban. A születések száma legutóbb 2016-ban volt ilyen magas. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,59 volt a 2020-ra számított 1,56-hoz képest.

Ez az adatok jó oldala, a rossz azonban az, hogy tavaly 155 ezren haltak meg, ami 9,9 százalékkal, 13 998-cal meghaladta az egy évvel korábbit, és 20 százalékkal, 25 397-tel múlta felül - a koronavírus-járvány előtti utolsó év - 2019 értékét.

A halálozások száma a születésekénél nagyobb mértékben emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás a 2020-ban mért 48 664-gyel szemben 62 ezer volt, ami 27 százalékos emelkedést jelent.

A 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma 2021 végén 9,689 millió volt - írta a KSH.