Több mint tízezer szavazatszámláló jelentkezett az ellenzéknél

Több mint tízezer szavazatszámláló jelentkezett az ellenzéknél

A Számoljuk együtt! Mozgalomnál szavazatszámlálónak jelentkezők létszáma ma átlépte a 10 ezres számot - tudatta a hírt a szervezet Facebook-oldalán.

Most arra kérik a jelentkezőket, hogy az emailben megküldött, a delegálás előkészítéséhez szükséges kérdésekre válaszoljanak minél hamarabb a szervezetnek.

Az ellenzéki pártok még tavaly novemberben bízták meg a Tiszta Választásokért Alapítványt, hogy segítse elő a közös listát állító pártok szavazatszámlálóinak koordinálását annak érdekében, hogy az április 3-án tartott országgyűlési választásokra minden szavazókörben legyen két olyan felkészült szavazatszámláló, aki független a kormánypártoktól. A projekt együttműködik a már 2018-ban is működött Számoljuk Együtt Mozgalommal (SZEM) is annak érdekében, hogy a közös listát állító pártok utóbbi önkénteseit is delegálják a szavazatszámláló bizottságokba.

20k mozgalom még január közepén tudatta, hogy már több mint 15 ezren regisztráltak szavazatszámlálónak, közülük 11 ezren már megadták a szükséges adataikat, azt is, hogy hol szeretnének számolni.