Elemző: Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy világhatalmak között közvetítsen

Elemző: Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy világhatalmak között közvetítsen

A magyar miniszterelnök nincs abban a pozícióban, hogy világhatalmak között közvetítsen, sőt még abban sem, hogy az Európai Unió nevében eljárjon

- mondta el az Alfahír kérdésére Pék Szabolcs, az Iránytű Intézet elemzője arra a kormányzati kommunkációs kijelentésre reflektálva, miszerint egyfajta "békemisszió" lett volna Orbán moszkvai látogatása.

Emlékeztetett arra is, hogy hazánk az EU gazdaságának 1, míg lakosságának 2%-át adja, ez pedig nem az a súly, amellyel két több százmilliós lakosságú atomhatalom között lehetne mediálni. Az azonban természetes, hogy Orbán a jó orosz kapcsolatok minél okosabb felhasználását próbálja hangsúlyozni olyan "messiásszerepet" vállalva a saját szavazói előtt, aki nem csak a hazát tudja megvédeni, de el tudja simítani a nagyobb nemzetközi feszültségeket is.  

Mihez kezdhet az Egységben Magyarországért Kínával és Oroszországgal?

Az Egységben Magyarországért kétségkívül egyik legnehezebb kihívása, hogy mitévő legyen Orbán Viktor úgynevezett keleti nyitásával - plasztikusan: azzal a helyzettel, hogy a Fidesz-KDNP nemcsak beengedte az orosz és a kínai érdekeltségeket hazánkba, de még el is adósította Magyarországot Moszkvával és Pekinggel szemben.

Az oroszoktól való energiafüggőség kapcsán azt emelte ki az elemző, hogy a megújuló energiaforrások jövőbe mutatóak, de jelenleg még nincsenek olyan fejlett állapotban, hogy teljes országokat és azok gazdaságát ellássák energiával, és amíg ez nem oldódik meg, addig sajnos Európának szüksége lesz a keleti szomszéd energiahordozóira.

Az előttünk álló kampányban így akkor lehet igazán kiemelt téma a magyar-orosz kapcsolat, ha a fegyveres konfliktus időközben kitörne Ukrajna és Oroszország között, ami komoly feszültséget és oroszellenességet szülne mind az EU-ban, mind az USA-ban.

A megromlott nyugati kapcsolatok azonban egyelőre inkább a politikai térben igazak Pék Szabolcs szerint, mivel a legfontosabb gazdasági partnereink továbbra sem keletiek, hanem az EU tagországai, különösképpen Németország és Orbán maximálisan kiszolgálja ezen nyugati országok ipari lobbijának az érdekeit.

"Egy Ukrajna elleni támadás komoly retorziókkal járna"

Komoly aggodalmának adott hangot az Ukrajna elleni esetleges orosz invázió következményei miatt csütörtök esti telefonbeszélgetésében Boris Johnson brit miniszterelnök és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára. Johnson csütörtök este tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is, akivel közölte, hogy London szövetségeseivel együtt már megkezdte a Moszkvával szembeni jelentős gazdasági szankciók előkészületeit egy ilyen orosz katonai akció esetére - számol be róla a Magyar Távirati Iroda tudósítója.

Paks 2-vel kapcsolatban Pék Szabolcs azt hangsúlyozná elsősorban az ellenzék helyében, hogy a mérhetetlenül magas költségekből mennyi minden mást lehetne építeni, illetve ebből az összegből mennyi megújuló energiaforrást lehetne telepíteni. Emellett az is egy ismert tény, miszerint osztrák kutatók megállapították, hogy Paks 2 egy törésvonalra fog felépülni, ennek kockázataira is fel lehetne hívni a figyelmet.

Ennek ellenére az Iránytű Intézet elemzője úgy látja, hogy választásokig hátralévő 60 nap már kevés lesz az ellenzék számára, hogy olyan szintre felépítse ezt a témát, mint például Bős-Nagymaros volt a rendszerváltás idején.