Biden: likvidálták az Iszlám Állam vezetőjét

Biden: likvidálták az Iszlám Állam vezetőjét

Az amerikai különleges erők végeztek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjével, Abu Ibráhim al-Hásemi al-Kurejsivel Szíriában – jelentette be csütörtökön Joe Biden amerikai elnök.

„Fegyveres erőink rátermettségének és bátorságának köszönhetően eltávolítottuk a harctérről az Iszlám Állam vezetőjét. A műveletből minden amerikai visszatért” – tudatta közleményében az amerikai elnök.

Mentőegységek szerint az északnyugat-szíriai rajtaütésben 13 ember halt meg. Az akció a török határ közelében, Idlíb tartományban, Atme városának közelében történt.

Amerikai illetékesek szerint a terrorista vezető pokolgépet hozott működésbe a rajtaütés során, amely vele és családtagjaival is végzett, köztük nőkkel és gyerekekkel is.

John Kirby, a védelmi minisztérium szóvivője korábban arról beszélt, hogy a különleges erők sikeres terrorellenes akciót hajtottak végre, veszteségek nélkül.

Kurejsi Abu Bakr al-Bagdadi halála után vette át a terrorszervezet irányítását. Bagdadi hasonló módon, szíriai amerikai rajtaütés során felrobbantott pokolgép által lelte halálát 2019-ben. Bagdadi hatalma csúcsán vezette a terrorszervezet, amikor az Iszlám Állam hatalmas területeket vont ellenőrzése alá Szíriában és Irakban. Kurejsi viszont a terrorszervezet visszaszorulása miatt kénytelen volt sokkal inkább a háttérbe húzódni. Az Iszlám Állam három évvel ezelőtti veresége óta a terroristák gerilla harcmodorra álltak át, pokolgépes támadásokat és rajtaütéseket hajtanak végre.

(MTI)