Romániában tömegével jut ingyenes gyorsteszt a diákoknak

Romániában tömegével jut ingyenes gyorsteszt a diákoknak

Romániában a diákokon végzett gyorstesztek által kimutatott koronavírus-fertőzések kétharmadát a PCR-tesztek is igazolták, ezért folytani fogják a rendszeres szűrést, mert hozzájárul a járvány féken tartásához - jelentette be Sorin Cimpeanu oktatási miniszter.

A tárcavezető egy csütörtök esti televízióműsorban elégedetten nyilatkozott a mások által alacsonynak tartott "találati" arányról, és úgy értékelte: nem szabad alábecsülni, hogy kétezer diákot így idejében karanténba tudtak küldeni, ugyanis ha ők a közösségben maradtak volna, szerinte további húszezer társukat fertőzhették volna meg.

Cimpeanu beszámolt róla, hogy az oktatási tárca 18,5 millió nyáltesztet kapott a katasztrófavédelemtől, ami számításai szerint elegendő lesz arra, hogy még két hónapig rendszeresen teszteljék az iskolásokat.

A tárcavezető azt is megerősítette: jövő héten egyetlen megyében sem kell valamennyi iskolát bezárni, ugyanis a hatályos rendelkezések szerint ezt csak ott kell elrendelni, ahol betelt a koronavírusos betegeknek elkülönített kórházi ágyak több mint 75 százaléka. Az iskolák bezárásának elkerüléséhez azonban Kolozs megyében arra volt szükség, hogy további kórházi kapacitásokat különítsenek el a fertőzöttek számára. A korábbi hétszázról ezerre növelték a Covid-ágyak számát, így sikerült leszorítani a Covid-kórházak telítettségi mutatóját.

Az egyes tanintézmények szintjén továbbra is elrendelhetik az oktatás internetre költöztetését, ha a közösségben megjelenik a fertőzés.

Az oktatási miniszter által pénteken közölt heti összesítés szerint jelenleg több mint 32 ezer diák (a tanulók 1,1 százaléka) és csaknem 8300 tanár (a pedagógusok 3 százaléka) fertőzött, ezért 4757 osztályban (3,4 százalék), illetve 163 iskolában (0,9 százalék) függesztették fel az óralátogatást és tértek át az internetes oktatásra. Az iskolákban mintegy 15 százalékkal emelkedett a fertőzöttek száma egy hét alatt, ami a járvány terjedési sebességének lassulását jelzi, hiszen a múlt pénteki összesítés még azt mutatta, hogy egy hét alatt megduplázódott a fertőzött iskolások száma.

Romániában egyébként enyhén csökkentek a héten a napi esetszámok a kedden feljegyzett - 40 ezret meghaladó - abszolút csúcshoz képest, de még pénteken is több mint 30 ezer új fertőzöttet jelentettek. Az utóbbi 24 órában diagnosztizált 31 776 új eset 25 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát, a 96 halálos áldozat pedig másfélszerese a kéthetes mozgóátlagnak.

Pénteken meghaladta az ezret a Covid-kórházak intenzív terápiás részlegein ápolt súlyos betegek száma, ami 34 százalékos növekedés az egy héttel ezelőtti adathoz képest. A romániai kórházakban csaknem 11 ezer koronavírusos beteget kezelnek, 30 százalékkal többet, mint múlt pénteken.