Maláj lap: életveszélyes lélegeztetőgépeket vett Magyarország, Orbánék tudhattak róla

Maláj lap: életveszélyes lélegeztetőgépeket vett Magyarország, Orbánék tudhattak róla

A Népszava nemzetközi sajtószemléjében szúrta ki a MalaysiaNow tegnapi cikkét, amely elég komor képet fest az Orbán-kormány járványelleni védekezéséről. 

Mint írták, Magyarország 2020-ban úgy vásárolt 178 milliárd forintért 6258  lélegeztetőgépet Vinod Sekhar maláj üzletembertől, hogy akkor már tudni lehetett, az általa eladott egyik típus sem felel meg rendeltetésének, hanem egyszerűen életveszélyes. A MalaysiaNow magyar oknyomozó újságírók tájékoztatása alapján kiderítette, hogy az ügylet előtt egy hónappal tekintélyes brit kutatóorvosok közleményben hozták nyilvánosságra: a szóban forgó kínai Shangrila 510S nem alkalmas arra, hogy intenzív osztályon dolgozzanak vele, sőt akár halált is okozhatnak, ha kórházakban használják őket. 

Rámutattak a karbantartással és az oxigénellátással kapcsolatos problémákra, valamint a zavaros használati útmutatókra, hozzátéve, hogy a lélegeztetőgépeket mentőautók, nem pedig kórházak számára gyártották.

Nagyjából fél évvel később ki is vonták a forgalomból azokat a brit hatóságok - jókora ráfizetéssel. 

De Kolumbiában is tragikus haláleseteket kötnek a malájtól vásárolt másik géptípushoz is, az SH300-as modell - amelyből szintén több ezre vásárolt hazánk - 34 alkalommal állt le, a súlyos hiba a beteg életét követelte. 

Akárhogy is, de Vinod Sekhar olyan jól keresett az Orbán-kormánnyal kötött üzleten, hogy vett egy 19,3 millió dollárért gazdát cserélt luxusjachtot és egy Bombardier BD-700-1A10 magánrepülőt, aminek a pontos értékét nehéz megbecsülni.

Orvosi kamara: „Hiányoznak orvosok és szakdolgozók, a járvány miatt elvezénylések vannak, torlódnak a várólisták"

Tömeges felmondásra nem, de jelentős orvos- és ápolóhiányra kell készülni a negyedik hullámban - nyilatkozta a 24.hu-nak adott interjúban Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke. A múlt héten bizalmi szavazással kérte volna a MOK teljes elnöksége az elmúlt két év értékelését.

Idetartozik még, hogy korábban a Magyar Orvosi Kamara is arra figyelmeztetett, hogy érthetetlenül sok az áldozat a kórházakban a gépen tartott páciensek között, és hogy ki kellene deríteni, nem a gépek miatt van-e így.