Lukasenka minisztériumi dolgozók felfegyverzését tervezi Fehéroroszországban

Lukasenka minisztériumi dolgozók felfegyverzését tervezi Fehéroroszországban

Fehéroroszország ura, Aljakszandr Lukasenka elnök tervbe vette, hogy felfegyverzi a Sürgősségi Helyzetek Minisztériumának alkalmazottait, illetve pontosabban azok egy részét. A BelTA hírügynökség hétfői jelentése szerint az elnök egy kormányzati tájékoztatón beszélt a minisztériumot érintő átalakításokról - írja a 24.hu.

Az elnök kifejtette, azért gondolkodik a stáb felfegyverzésén, mert amennyiben az ukrajnai konfliktus háborúba fordul, a dolgozók is segítséget nyújthatnak a hadseregnek.

"Kis ország vagyunk, nem rendelkezhetünk 2-300 ezres hadsereggel. A fegyveres erőink létszáma, hadseregünk 65 ezer fő. Ám, ha valamilyen konfliktus, vagy ne adj isten háború tör ki, a minisztérium alkalmazottai sem maradhatnak ki belőle"

– fogalmazott Lukasenka. Az elnök szerint épp ezért a munkatársaknak ismerniük kell a fegyvereket.

"Milyen fegyverek? Pisztolyok, géppisztolyok, géppuskák, gránátvetők. Biztosítsunk nekik más felszerelést? Szerintem igen. Nagy segítséget fognak nyújtani a hadseregnek, ha valami baj történne"

– tette hozzá az elnök.

A minisztériumnak eddig főként természeti katasztrófák veszélyhelyzeteinek felszámolása, illetve a polgári védelem területén voltak feladatai.

Mint tavaly novemberben megírtuk, újabb szuperfegyvereket vásárolt Kövér László házőrsége: az Országgyűlési Őrség  tömegoszlatáshoz ideális gránátvetőt, távcsöves mesterlövész puskát, hangtompítós géppisztolyokat és pisztolyokat vásárolt. Noha nem árulták el, mennyit költöttek az új fegyverekre – és egyáltalán, mit használnak a listán szereplő arzenálból –, nem tudni a konkrét összegeket, az viszont sejthető, hogy akár százmilliós beszerzésről lehet szó.

Újabb szuperfegyvereket vásárolt Kövér László házőrsége

Az Országgyűlési Őrség ugyanis most éppen tömegoszlatáshoz ideális gránátvetőt, távcsöves mesterlövész puskát, hangtompítós géppisztolyokat és pisztolyokat vásárolt. A Magyar Narancs írása szerint még a terrorelhárítás is megirigyelné azt a fegyvercsomagot, amit idén és tavaly ősszel rendszeresített a házőrség a Parlament honlapján elérhető dokumentumok alapján.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kövér László felügyelete alá tartozó fegyveres testület félelmetes arzenált használhat: a több mint 400 tagú fegyveres szervezet 2017-ben kapott felhatalmazást nagy tűzerejű fegyverek használatára, de az olyan „nem halálos kényszerítőeszközökből” is betáraztak, mint a bivalyerős Taser X26-sokkoló, vagy a teleszkópos taktikai rendőrbot (közkeletű nevén: vipera).