Megszavazta a lengyel parlament a civil szervezetek iskolai tevékenységét szabályozó törvénymódosítást

Megszavazta a lengyel parlament a civil szervezetek iskolai tevékenységét szabályozó törvénymódosítást

Másodszor és ezzel véglegesen is megszavazta szerdán a lengyel szejm az oktatási törvény módosítását, amely a civil szervezetek iskolai tevékenységét szabályozza, miután az ellenzéki többségű szenátus a múlt héten elutasította azt – írja az MTI.

A 460 fős szejm jelen lévő képviselői közül 233-an szavaztak a szenátusi határozat ellen, 220-an támogatták azt, és ketten tartózkodtak.

A kormányzó Jog és Igazságosság frakciójának jelen lévő 227 tagja egyöntetűen a törvénymódosításnak a szejmben korábban már jóváhagyott formája mellett állt ki, ahogy az ellenzéki Kukiz´15 három jelen lévő tagja, valamint három független honatya is.

Az oktatási tárca által előterjesztett törvénymódosítás növeli a megyei tanfelügyelők hatáskörét, egyebek között ők véleményeznék az általános és középiskolákban civil szervezetek által tartandó foglalkozások terveit.

Az ilyen foglalkozások vagy kurzusok előtt legalább két hónappal az iskolaigazgató köteles lesz részletes információkat kérni ezek tartalmáról. A kiskorú diákok részvételéhez szüleik írásbeli hozzájárulására lesz szükség.

„A lengyel társadalom egy részében az utóbbi években aggodalmat váltott ki, hogy az iskolákban nemegyszer a szexuális felvilágosítás radikális, a gyerekek életkorának nem megfelelő formáit alkalmazó, és a hagyományos családfelfogással szembeforduló szervezetek foglalkoztak ezzel a témával, gyakran a szülők előzetes tájékoztatása nélkül”

– olvasható az MTI tudósítása az üggyel kapcsolatban.

A törvénymódosítást az ellenzék, egyes önkormányzatok és több civil szervezet is bírálja. Ők azzal érvelnek, hogy az új előírások korlátozzák az iskolaigazgatók és az iskolákat működtető önkormányzatok hatáskörét.

Przemyslaw Czarnek oktatási miniszter szerint viszont a jogszabály megerősíti a szülők jogát, hogy saját világnézetük szerint neveljék gyermekeiket, politikamentessé teszi az iskolát, és megvédi a gyerekeket az „erkölcsi züllesztéstől”.

A jogszabálytervezet most az államfő elé kerül jóváhagyásra. Eddigi vonatkozó nyilatkozataiban Andrzej Duda nem foglalt egyértelműen állást. Felesége, Agata Kornhauser–Duda, aki sok éven át középiskolai tanárként dolgozott, január végén a fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció négy képviselőnőjével találkozva viszont osztotta a tervezettel szembeni kifogások egy részét.