Jogerős: ki kell adnia a kormánynak a Mátrai Erőművet érintő határozatokat

Jogerős: ki kell adnia a kormánynak a Mátrai Erőművet érintő határozatokat

Ki kell adnia a kormánynak az állami MVM Zrt. tulajdonosi határozatait, miután kedden a Fővárosi Ítélőtáblán másodfokon is győzött Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke a Mager Andrea vagyonkezelésért felelős tárca nélküli miniszter ellen indított perben. Az októberi első fokú ítéletet változtatás nélkül helyben hagyták, ám a Népszava azt írja, eddig csak trükkösen, vagyis leginkább sehogy nem teljesítették Tóth iratkiadási megkeresését.

A vagyonminiszter felülvizsgálati kérelemmel még fordulhat a Kúriához, de a döntés jogerős és végrehajtható. Magernek az ítélet írásbeli kézbesítését követő 15 napon belül meg kell küldenie a pártelnök számára megítélt, kitakarásmentes iratokat.

A jogerős ítélet most lehetővé teszi, hogy a vállalat 2019-ben és 2020-ban hozott miniszteri határozatai megismerhetővé váljanak, amelyeket közérdekű adatkérésre nem kapott meg a szocialista társelnök, akit főként a Mátrai Erőmű megvásárlásának körülményeire, és az ezt övező döntésekre kívánt választ kapni. Az ellenzéki politikus minderről a Facebookon számolt be, egyben hangsúlyozva:

"Elvárom, hogy Mager Andrea miniszter asszony haladéktalanul teljesítse a bíróság jogerős ítéletét, tartsa be a törvényeket és fejezze be a titkolózást!"

Tóth szerint ugyanis mindenkinek joga van tudni, miért, hogyan és kinek akarja átjátszani a Fidesz az egyik legértékesebb nemzeti vagyonunkat.

Aprópénz: a bevallott összegnek négyszeresébe került a Mátrai Erőmű megvásárlása Mészárostól

Noha Gulyás Gergely kancelláriaminiszter négy hónappal ezelőtt még azt mondta, 17,4 milliárdot fizettek a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mátrai Erőműért, Tóth Bertalan szocialista képviselő közérdekű adatigényléséből az derül ki, az ügylet az adófizetőknek valójában 75,14 milliárd forintba került...

Ismeretes, 2020-ban Mészáros Lőrinc első körben 5,9 milliárdért vette meg az erőművet német tulajdonosaitól, majd sikerült kivenni belőle 11,2 milliárd forint osztalékot, hogy aztán el lehessen adni az államnak 17,4 milliárdért, ami a hatóságok szerint nem minősült bűncselekménynek. A veszteségek és adósságok pótlására az államot további 57,7 milliárdos költség terhelte, tavaly pedig még plusz 45,2 milliárdot is rá kellett költeni.

Hivatalos: a hatóságok szerint nem bűncselekmény, ha az állam direkt rossz üzletet köt Mészáros Lőrinc javára

Levelet kaptam a Nemzeti Nyomozó Irodától a Mátrai Erőmű ügyében. A Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály bűncselekmény hiányában megszüntette a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérlete miatt tett feljelentésem nyomán indult eljárást - közölte Szél Bernadett.