Kövér a disznóvágás és a vidék jelentőségét hangoztatva érvelt a választás tétjéről

Kövér a disznóvágás és a vidék jelentőségét hangoztatva érvelt a választás tétjéről

A disznóvágás a magyar élet egyik ünnepe, amely az egész éves, mindennapos kemény munka eredménye, a következő évre való minőségi eledel köré szerveződik - fogalmazott az Országgyűlés elnöke a hetedik Nemesgörzsönyi Böllérverseny és Fesztivál megnyitóján szombaton.

Kövér László az MTI beszámolója szerint a helyi közösséget méltatva azt mondta: jól ismerik és értik a vidéki élet igazi értékét, a kerteket művelik, és az ólakban is állatok vannak.

Hangsúlyozta, szerinte csak ott lehet ilyen közösségi összejöveteleket szervezni, ahol tudják, hogy milyen fontos az ember és a természet kapcsolata, a tiszta hús, a becsületesen elkészített étel és az asztalközösség, amelyet a legősibb közösségnek nevezett.

A házelnök a közelgő parlamenti választás tétjéről szólva megjegyezte, szerinte "ha még egyszer letérünk Magyarország és a vidék évezredes útjáról, soha többet nem térhetünk vissza rá".

Kövér László meglátása szerint a "sötétzöldek" által ajánlott út szakadékba vezeti az európai, és benne a magyar mezőgazdaságot, állattartást, és általában a vidéki életet. A másik út Magyarország közösségei és az asztalközösségek megerősítésén keresztül vezet, a magyar gazdák által megtermelt jó minőségű hazai élelmiszerek piacra jutásának segítésével.

Beszélt a magyar családok, valamint a faluközösségek megerősítésének fontosságáról, arról, hogy jó és kifizetődő legyen faluhelyen élni, hogy minél többen választhassák "az emberi méltóságot meghatározó, hagyományos értékekhez legközelebbi életet".

Az Országgyűlés elnöke kiemelte, szerinte a Magyar Falu programot a jövőben is folytatni kell, és ha a kormánypártok megkapják a választóktól a támogatást, folytatni is fogják. 

Kövér úgy fogalmazott, a választásokon szerinte azt is el kell dönteni, hogy melyik úton megyünk tovább: 

  • helyi gazdaságokban termelt egészséges élelmiszer vagy fehérjegyárakban előállított műhús; 
  • sonka, csülök, kolbász, vagy "lisztkukac, tücsök és sáska"; 
  • a gyermekek neveléséhez hozzájáruló családtámogatás vagy "közpénzből finanszírozott nemváltó műtét"; 
  • keresztény és magyar Magyarország vagy "illegális migráció és multikulti"; 
  • nemzeti függetlenség, vagy új birodalmi függés. 

S ha már disznótor, úgy látszik, ma reggel Csepelen a gasztronómiai affinitásáról ismert Németh Szilárd is egyértelműen a disznótor mellett tette le a voksát, amikor megosztotta a publikummal, milyen étekkel kezdte a napot.

Önnél mi volt a reggeli? Németh Szilárd lájtos hagymás vérrel kezdte a napot

Sokunknak álmoskásan indult a mai reggel a borongós idő miatt, meg hát a szél is fúj, így akaratlanul is elfogja kicsit az embert a melankólia, az ablakon kitekintve egyelőre csak álmodozhatunk a tavaszról.