A fideszes képviselő nyaralójához „szóbeli” engedéllyel épült aszfaltos út

A fideszes képviselő nyaralójához „szóbeli” engedéllyel épült aszfaltos út

Somogy megye fideszes képviselője, Witzmann Mihály 2020-ban vált országosan ismertté, amikor Hadházy Ákos beszámolt a politikus balatonlellei családi „pincéjéről”.

Hadházy akkor Facebook-posztjában megírta, hogy bár külterületen termőföldet csak „gazdák” vásárolhatnak, arra épületet csak mezőgazdasági céllal építhető, valóságos iparág jött létre az ezzel kapcsolatos csalásra. A politikus emeletes „pincéje” pedig felesége, Witzmann Ágnes nevén van, aki egyéni vállalkozóként be is jelentkezett borszőlő- és almatermesztésre, de vállalkozását három hónap után fel is függesztette. Igaz, továbbra is van egy részben a nevén lévő cég, amely papíron szintén borászattal foglalkozik, de árbevétele nincs.

A Magyar Narancs meglátogatta a már elkészült épületet és arról számoltak be, hogy a „borospince” egy „emeletes-erkélyes nyaraló benyomását kelti”. Az épületen túl azonban a portálnak feltűnt az is, hogy a „pince” körüli környező dűlőutak jellemzően földutak, azonban a Witzmann-házhoz vadonatúj műút vezet.

A portál megkereste a Balatonlelle polgármesterét, hogy miért éppen a 0115-ös számú közutat újították fel, ami semmilyen más telekre nem csatlakozik, hanem egyenesen a Witzmann „pincéhez” vezető zsákutca.
Kenéz István elárulta, hogy az út viszont felajánlásból épült meg, tehát az önkormányzatnak nem került pénzébe. A polgármester azt is elmondta, hogy az utat egy „vállalkozó emberkétől”, Jáki Andrástól rendelték meg és mivel az önkormányzatnak nem lenne kerete felújítani azt az utat, ezért örömmel hozzájárult az építkezéshez.

A portál afelől érdeklődött, hogy az önkormányzat adott-e az építtetőnek települési vagy tulajdonosi hozzájárulást, vagy bármilyen más engedélyt.

„Én ezt a Jáki Andrással így… megbeszéltük kint a helyszínen. Nem adtam én neki… nem kellett neki. Régóta ismerjük egymást. Itt dolgozik a városban. Azt mondta, őneki elég, ha én engedélyt adok rá, és nem tesszük szóvá, hogy ő mit csinált. Buta lennék, ha jó dolog meg lenne vétózva valamilyen formában. Szóban történt a megegyezésünk, de nem az első, és remélem, hogy nem is az utolsó lesz ilyen szempontból”

– válaszolta Kenéz.

A szabályok szerint azonban ilyen igény esetén a megrendelőnek tervdokumentációt kell benyújtania, ami alapján a képviselőtestület dönt. Ez a gyakorlat Balatonlellén is, ahol 2020-ban például a Balatonlellei Sportegyesületnek adtak tulajdonosi hozzájárulást felújítási, kivitelezési munkák elvégzéséhez, 2021-ben pedig két magánszemély kapott engedélyt közterület térkővel való burkolására, valamint a nyílt csapadékvíz elvezető árok lefedésére, 2 vállalkozás pedig üzletük előtt, a szabadstrandon térkövezésre. A mostani építkezés kapcsán azonban sehol sem lehetett megtalálni sem Witzmannék, sem Jáki nevét a kérelmezők között.

A portál megkereste Jáki Andrást, a Balaton-út Kft. ügyvezetőjét és arról érdeklődött, hogy az önkormányzat írásban hozzájárult-e az út leaszfaltozásához, mekkora a leaszfaltozott út teljes területe, ki volt a megrendelő, ha nem az önkormányzat, mennyibe került az út aszfaltozása és készült-e környezetvédelmi hatástanulmány.

„Az aszfaltozási munkát cégünk végezte Balatonlelle Polgármesterével történt egyeztetést, majd hozzájárulását követően Witzmann Ágnes megrendelésére. Szerződéssel, teljesítés igazolással, átutalásos számlákkal rendelkezünk. Az aszfaltozott útterület cirka 800 m2. Magánszeméllyel kötött szerződések további tartalmát harmadik személy részére nem áll módunkban kiadni”

– írta Jáki válaszában.

Jáki cége egyébként 2016 és 2020 között összesen 1,43 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el, ez az azonos időszakra vetített 2,74 milliárdos árbevételük mintegy fele. Ebben nincsenek benne azok az önkormányzati beruházások, amelyekre nem kellett közbeszerzést kiírni, mert nem érték el a 25 millió forintos közbeszerzési értékhatárt.

Witzman 2016 szeptemberében szerezte meg a telket, majd 2017 júliusában adta be a házra vonatkozó terveket engedélyezésre. Balatonlelle képviselőtestülete pedig 2018 júliusában 101/2018 sz. határozatával a balatonlelle-kishegyi utak helyreállítása érdekében vis maior támogatás igénylésére nyújtott be pályázatot, és vállalta a támogatáshoz szükséges önerő biztosítását is. Szerintük a pályázatra azért volt szükség, mert az érintett 0114, 0115 helyrajzi számú utak – utóbbin található jelenleg Witzmannék pincéje – mentén „pincék, vendéglátó egységek és borászati üzemek számos munkavállalót foglalkoztatnak, akik munkahelyüket csak ezeken az útvonalakon tudják megközelíteni”. Azonban ekkor még a 0115-ös úton még nem állt egyetlen ház sem, ugyanis ekkor még a képviselő pincéje sem épült meg.

A villához végül 2021 októberében készült el az aszfaltozás, mint kiderült nem pályázati pénzből.

Azonban ezek után 2021. október 19-én Balatonlelle képviselő-testülete a 124/2021 számú határozatával ismét döntött egy Külterületi helyi közutak fejlesztése című pályázat benyújtásáról „Balatonlelle, Kishegyre vezető külterületi út felújítás” címen aszfaltozásra. Az aszfaltozást igénylő utak ismét a 0114-es és a már kész aszfaltburkolattal rendelkező 0115-ös. Az önkormányzat ennek ellenére a pályázatot benyújtotta és jelenleg a döntésre várnak.