Gulyás Gergely szerint létezik az Emminek egy járvány-tanulmánya, csak éppen sehol sem található meg

Gulyás Gergely szerint létezik az Emminek egy járvány-tanulmánya, csak éppen sehol sem található meg

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly azt mondta, hogy az Akadémia elnökét és néhány kisebb tudóscsoportot kért arra, hogy készítsenek egy elemzést arról, a járvány után milyen álláspontot tudnak egészségügyi szempontból kialakítani, mi az oka annak, hogy a magyar társadalom láthatóan sérülékenyebb, mint mások, hogyan tudják ezt beépíteni a közeljövő döntéseibe.

A 444.hu azóta többször is érdeklődött Gulyás Gergely miniszternél az elemzés felől, aki türelmet kért. Aztán a múltheti kormányinfón már azt a választ adta az RTL kérdésére, hogy

Azt hittem, azért szabadultam meg ezektől a kérdésektől, mert az Emmi, Kásler miniszter úr publikált egy ilyen jelentést. (...) Úgy tudom, hogy ez másfél hónapja megtörtént, azóta nem is kérdeztek, ebből gondolom, hogy ez volt az. (...) Ha nem, akkor állok rendelkezésre a következő kormányinfón.

A 444 ezt követően a Miniszterelnökséget és az Emmit is kereste azzal kapcsolatban, hogy merre keressék a tanulmányt, de választ egyikük sem adott.

A lap emlékeztet arra is, hogy Egyetlen nyilvános tanulmányról tudni, amihez Kásler Miklósnak is köze volt, de az az oltások hatékonyságáról szól, és novemberben tették közzé.