Az orosz támadást elítélő, Ukrajna mellett kiálló nyilatkozatot fogadhat el a parlament

Az orosz támadást elítélő, Ukrajna mellett kiálló nyilatkozatot fogadhat el a parlament

A kormánypárti képviselők egyhangú szavazatával döntött az orosz-ukrán háborúról szóló politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslat benyújtásáról az Országgyűlés külügyi bizottsága szerdai ülésén. A bizottsági önálló indítványként benyújtott politikai nyilatkozat vitájában a testület jelen levő két ellenzéki tagja, Gurmai Zita (MSZP) és Brenner Koloman (Jobbik) nem vett részt - írja a hvg.hu.

A tíz pontból álló politikai nyilatkozatban kifejtik,

Magyarország elítéli Oroszország katonai beavatkozását, és kiáll Ukrajna szuverenitása, illetve területi épségének sérthetetlensége mellett. Szorgalmazza a harci cselekmények haladéktalan leállítását és a béketárgyalás megkezdését.

Arról is írnak, hogy a NATO tagjaként Magyarország egyetértését fejezi ki a szövetség vezetőitől elhangzott felelősségteljes nyilatkozatokkal, amelyek szerint el kell kerülni a konfliktus átterjedését a tagállamok területére. Ezenkívül az ENSZ, az EBESZ, az Európa Tanács és az EU tagjaként Magyarország támogatását fejezi ki minden olyan közös törekvés iránt, amelynek célja a béke mielőbbi megteremtése.

A dokumentum arról is rendelkezik, hogy Magyarországnak ebből a háborúból ki kell maradnia, és senkinek sem lehet megengedni, hogy a háborúba belesodorja az országot.

A nyilatkozatban szerepel, hogy

Magyarország nem küld katonákat az ukrán hadszíntérre, nem szállít kétoldalú alapon fegyvereket és nem járul hozzá a magyar-ukrán határon élet kioltására alkalmas fegyverek szállításához.

A nyilatkozat több pontja a kárpátaljai magyarok támogatását, jogainak védelmét és az ellenük indult kampányok elítélését tartalmazza.

Érdekes, hogy a dokumentum 7. pontja az Ukrajnának fegyverszállítást sürgető politikusok és újságírók elítélésével foglalkozik.

A 444.hu szerint egyébként az iratot Németh Zsolt fideszes bizottsági elnök már be is nyújtotta Kövér Lászlónak, hogy a házelnök szavaztassa meg a parlamenttel a nyilatkozatot.

A nyilatkozat teljes szövege ide kattintva olvasható