Parlament: „Orbán egy háború kellős közepén arról népszavaztat, mi legyen a gyerekek lába között”

Parlament: „Orbán egy háború kellős közepén arról népszavaztat, mi legyen a gyerekek lába között”

Összeomlott a forint, az oroszbarát magyar kormány pedig kiáll a paksi bővítés mellett, miközben egy kezdő pedagógus krumplis tésztát eszik, mert többre nincs pénze. Mindeközben a miniszterelnök gyerekek nadrágjában lévő dolgokról szavaztat -  derült ki az Országgyűlés csütörtöki ülésnapjának napirend előtti felszólalásaiból. A képviselők a Fidesz-fülbevalós Novák Katalin államfőnek való megválasztása előtt estek egymásnak.

A stratégiai nyugalom valójában tanácstalanság

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában lényegében "búcsút vett Orbán Viktortól és az elmúlt 12 év pusztító kormányzásától", egyben felszólalt az oroszok háborúja ellen és bírálta a magyar kormányfőt a Vlagyimir Putyinnal való jó viszonya amiatt.

Szabó szerint Orbán Viktor „stratégiai nyugalma” valójában arról szól, hogy fogalma sincs arról, mit kellene tennie, és most bajba került a keleti nyitása miatt, mert a magyarok a nyugati szabadságot választják a keleti diktatúrák helyett.

Orbán Viktor korábban már kijelentette, hogy az Európai Unión kívül is van élet – emlékeztetett a képviselő, rámutatva: az április 3-i választás tétje a Kelet és Nyugat közötti döntés.

A képviselő szerint a kormány elbukta az élelmezésbiztonságért vívott harcot is, egy kezdő pedagógus például krumplis tésztán kénytelen élni alacsony fizetéséből: ezt szemléltetve Szabó Tímea kipakolt 11 ezer forintnyi alapvető élelmiszert az asztalra, amiből elvileg egy hétig kellene ennie egy fiatal tanárnak.

Dömötör Csaba válaszában felsorolt néhány álhírt arról, hogy az ellenzék nem támogatta a lakosság terheinek csökkentését. Ismert: az ilyen javaslatokat következetesen olyan salátatörvényekbe csomagolva szokták benyújtani, aminek megszavazhatatlan elemei is vannak, ezzel kikerülhetetlen csapdát állítva az ellenzéknek.

Az államtitkár szerint egyébként az ellenzék sosem segíti a kormányt, amikor az válságokkal néz szembe.

A kormány kiáll a paksi bővítés mellett

Az LMP-s Schmuck Erzsébet a paksi bővítésről beszélt, többek között azt mondta, Orbán-Putyin paktum keretében született a szerződés, és még nyolc évvel később is ott tartunk, hogy az atomerőmű építése csúszik, mert az orosz tervdokumentációk nem jó minőségűek.

Az orosz hitelt pedig piaci hitellel helyettesítjük, mert annak jobb a kamatozása – mutatott rá arra, mennyire voltak jók a feltételek.

Nem Vlagyimir Putyin fogja megvédeni Magyarország függetlenségét, hanem épp ellenkezőleg, tőle kell megvédeni – fogalmazott a képviselő, aki szerint a paksi bővítés „ennél több sebből már nem vérezhet” és inkább az évszázad üzletének paródiájáról van szó.

Az energiabiztonság miatt kénytelenek vagyunk atomenergiát használni – vélekedett válaszában Süli János miniszter.

Hozzátette: semmilyen adósságunk nincs az orosz fél felé, mert már mindent előtörlesztettünk, a háborús helyzet felett pedig nem az ő dolguk dönteni.

Nincs más út, minthogy folytatjuk a beruházást – jelentette ki.

„Moszkva még mindig Moszkvában van”

Arató Gergely napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy az emberek is fel fogják tenni a kérdést, hogyan jutottunk ide. Példaként felhozta, hogy időnként már 400 forint az euró, sorok állnak a benzinkúton, és a TEK páncélosai sorban állnak a kutaknál. Szerinte a jelenlegi helyzet a „magyar külpolitika nyaktörése”, és történelmi zsákutcában vagyunk. „Először hatalmasak akartak lenni, utána gazdagok, utána hatalmasabbak és a még gazdagabbak” - kritizálta az elmúlt 12 évet. A DK-s politikus felidézte, Orbán Viktorék szabadságharcot hirdettek a szövetségeseink ellen, miközben az orosz diktátor falovaiként vették fel az EU-s támogatásokat.

„Moszkva még mindig Moszkvában van” - reagált Arató Gergely arra a fideszes szlogenre, miszerint Brüsszel az új Moszkva. Az ellenzéki képviselő az Orbán-kormányt nevezte a legnagyobb akadályának annak, hogy európai ország legyünk. „Ha komolyan gondolnák, hogy Önöknek Magyarország az első, el se indulnának a választásokon” - mondta. Az Oroszországgal megkötött szövetséget egy vízbe esett sziklához hasonlította, amihez hazánk hozzá van láncolva a Fidesz révén. Az életünk múlik rajta, hogy a magyarok levetik-e ezt a hatalmat – hangsúlyozta.

A kormány nevében Rétvári Bence reagált, azonban az államtitkár csak a 2006-os, most már 16 éves őszödi beszédből idézett, majd összehasonlította a Gyurcsány-kormányok és az ez elmúlt 12 év „eredményeit”.

„Akkor lesz béke, ha Putyin csatlósai eltűnnek a hatalomból”

Tóth Bertalan szerint Orbán Viktor semmit nem tud a békéről, senki nem várhatja el tőle a békét – tette hozzá. Az MSZP-s politikus úgy gondolja, Orbánnak minden lehetősége megvolt, hogy a megvédje hazánkat a háború következményeitől. Felidézte, Orbán már három éve elmondta, hogy el fogják foglalni Ukrajnát. Ha tudta, miért nem tett semmit, hogy ne nálunk legyen a legnagyobb infláció, hogy a forint ne omoljon össze, hogy felkészülten várja a szankciókat? - tette fel a kérdést. Orbán nem a magyar érdekeket védi, még most is Vlagyimir Putyint szolgálja – hangsúlyozta a szocialista képviselő.

„Akkor lesz béke, ha Putyin csatlósai eltűnnek a hatalomból” - üzente Tóth Bertalan az Európai Unió vezetésének. Majd leszögezte, Orbánnak konkrét felelőssége van, hogy a jelenlegi helyzet kialakult.

A kormány részéről szintén Rétvári Bence válaszolt, most a felvetésekre adott konkrétumok helyett korábbi idézetekkel próbálta bebizonyítani, hogy az ellenzék megtámadná Ukrajnát.

Orbán „gyerekek nadrágjában turkál”

Jakab Péter, a Jobbik elnöke és frakcióvezetője szerint április 3-án 12 évnyi árulás és lopás korszaka érhet véget az ellenzéki, nemzeti egységkormány felállításával.

A képviselő szerint a választás tétje, hogy Putyint vagy Európát választjuk, a Keletet vagy a Nyugatot, a háborút vagy a békét, a rubelt vagy eurót. Úgy látja, a magyar kormány elárulta Magyarországot és Európát is akkor, amikor következetesen gyengítette az Európai Uniót, közben pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök előtt hajbókolt. „Háború lett belőle, vérontás!” – jegyezte meg.

A 12 évnyi fideszes kormányzat teljesítményével kapcsolatban idézte, hogy 2010-ben „elloptak” 3000 milliárd forintnyi nyugdíjvagyont, a nyugdíjak svájci indexálásának felszámolásával évi 400 ezer forintot vesznek el az idősektől, az áfát világrekorder 27 százalékra emelték, a forintot romba döntötték (hétfőn elértük 400 forintos euróárfolyamot), társadalombiztosításra úgy vonnak le 18 százaléknyi bért, hogy közben a drága magánegészségügybe kényszerítik a magyarokat, ezzel duplán fizettetve velük az ellátást, továbbá évi 30 ezer magyar ember hal meg azért, mert nem jut időben szakszerű ellátáshoz.

Végül Jakab durván kritizálta a céltalan, csupán választási propagandát szolgáló úgynevezett „gyermekvédelmi” népszavazást:

12 év után ott tartunk, hogy Magyarország miniszterelnöke egy háború kellős közepén, egy gazdasági válság kellős közepén gyerekek nadrágjában turkál és arról népszavaztat, hogy mi legyen a lábuk között. Egy igazi, aberrált tolvaj banda – nagyjából így fog Önökre emlékezni az utókor!

- fogalmazott Jakab Péter.

A Jobbik elnöke rámutatott, az uniós helyreállítási támogatások fényében 6000 milliárd forint várja a kormányváltást áprilisban: ebből a pénzből a nemzeti egységkormány emelni tudja a béreket, a nyugdíjakat, a családi pótlékot, valamint bérlakásokat tudna építeni és megteremtené az általános jólétet. Ennek csak a kormány az akadálya – mondta.

Jakab szerint már ott tartunk, az Unió legkorruptabb kormánya és legszegényebb nemzete egyaránt a magyar, a pénz ugyanis a miniszterelnök családjánál és barátainál van.

Akkora sikereket ért el a kormány, hogy hatósági árassá kellett tenni a csirke farhátat, mert az emberek már azt sem tudják megvenni – érzékeltette a gazdasági eredményeket.

Köszönjük képviselőtársak az elmúlt 12 évet, elég volt a hazugságból, lopásból, Putyin kiszolgálásából. Jólétet és békét minden magyarnak! – fogalmazott Jakab.

Dömötör Csaba államtitkár válaszában nem reagált Jakab vádjaira, helyette azzal igyekezett bírálni a jobboldali ellenzéki pártot, hogy évekkel korábban még jobb véleménnyel voltak Oroszországról, mint most. Ezen felül csak a jól megszokott baloldalizásra futotta Dömötörtől, így végig sorolta az összes kampányelemet arról, hogy az ellenzék mindent (is) fizetőssé tenne, megszüntetne, felszámolna, romba döntene, és így tovább.