Az órákon a sztrájkról és a háborúról is beszélgetnek a diákokkal a tiltakozó pedagógusok

Az órákon a sztrájkról és a háborúról is beszélgetnek a diákokkal a tiltakozó pedagógusok

A február elsején tartott kétórás figyelmeztető sztrájk, majd a folyamatos polgári engedetlenségi akciók után március 16-án határozatlan idejű sztrájkot hirdettek a pedagógusok. A sztrájk egyik fő oka, hogy a bérek számítási képletéből 2015-től kivették a minimálbér emelkedésének hatását, helyette továbbra is a 2014. évi 101.500 forintos minimálbér szerepel szorzóként „vetítési alap” néven. A tegnapi napon pedig a tanárokat támogató tüntetésen több ezer diák és pedagógushallgató is részt vett, az Egységben Magyarországért pártjai és politikusai pedig kifejezték szolidaritásukat.

"Egészen hihetetlen, hogy 10 ezer diák tüntetett értünk a Kossuth téren"

„Egészen hihetetlen, hogy mintegy 10 ezer diák tüntetett értünk a Kossuth téren. Ezért érdemes tanítani" - mondta lapunknak egy pedagógushallgató délután az Akadémia utcában, ahol a pedagógushallgatók tartottak tüntetést. Mint ismert, március 16-án a két legnagyobb pedagógus szakszervezet határozatlan idejű sztrájkot hirdetett meg.

A budapesti Eötvös József Gimnázium oktatói közül is többen csatlakoztak a sztrájkhoz. Lapunknak az egyik pedagógus elmondta, hogy a tanári kar nagyjából 80 százaléka részt vesz a sztrájkban. Előre be kell írnia az oktatóknak a beosztásba, hogy kik nem fognak tanítani a következő napokban, hogy a felügyeletet és a helyettesítést meg tudják oldani, emiatt viszont vannak olyanok, akik nem mernek csatlakozni mert félnek a retorzióktól az anyagi helyzetük miatt. Hozzátette azonban, hogy biztos van olyan kollégája is, aki nem ért egyet az akcióval.

A tegnapi napon sok diák hiányzott a pedagógus elmondása alapján, ma azonban már közel teljes létszámmal vannak jelen az osztályok. Az órák nagyrésze meg van tartva, ám akadnak olyan felügyelettel helyettesített órák, ahol közösség építő foglalkozásokat tartanak, amelyeken többek között beszélgetnek az orosz-ukrán háborúról és a pedagógussztrájkról is. A gimnázium oktatója elmondta, hogy számára is meglepő volt, hogy a fiatal tanulók is tisztában vannak a körülöttük zajló eseményekkel és érdeklődnek az aktuális témák után.

„Pedig 12 éves gyermekekről beszélünk”

– fűzte hozzá.

Egy másik, szintén sztrájkoló oktató kifejtette, hogy szerinte a jelenleginél több tanárnak kellene felvállalni a véleményét, ahhoz, hogy változást tudjanak elérni.

Ő maga pont ezért nem hisz az akció sikerességében, de beállt a sztrájkolók közé, hogy kifejezze együttérzését és támogatását, hiszen szerinte is rossz helyzetben vannak a pedagógusok. Részletezte, hogy igyekeznek betartani minden előírást, aminek megfelelően az órák többsége meg van tartva, igaz gyakran a nem sztrájkoló tanároknak kell helyettesíteniük a hiányzó pedagógusokat. Különösen figyelnek az arra, hogy az érettségire készülőket ne hátráltassa a kialakult helyzet.

A gimnázium tanulói elmondták, hogy nincs nagy változás az órarendjükben a sztrájk miatt, csak egy-egy óra marad el a nap végén, valamint néhány tanórán a szociális készségeik fejlesztésével foglalkoznak az adott tantárgyak helyett.

A sztrájk a tervek szerint 3+3 napig, azaz jövő hét szerdáig biztosan tartani fog, de a Eötvös József Gimnázium egyik pedagógusa úgy gondolja, hogy amennyiben nem történik változás a jelenlegi akció hatására, abban az esetben az oktatók kitartanak és még sokáig elhúzódhat a sztrájk.