Márki-Zay Péter most a zsarolás alatt álló, kiszolgáltatottá vált polgármesterekhez fordult

Márki-Zay Péter most a zsarolás alatt álló, kiszolgáltatottá vált polgármesterekhez fordult

Márki-Zay Péter az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje nyílt levelet írt a hazai polgármestereknek, melyben ígéretet tett a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által szakértők bevonásával kidolgozott, 10 pontos javaslatcsomag megvalósítása mellett.

Hódmezővásárhely polgármesterként Márki-Zay azt írta, eddig is ismerte a NER-ben zajló folyamatokat, de országjárása során még pontosabban látja, milyen problémákkal szembesülnek a vidéki települések.

A levelet változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Polgármestertársam!

Településvezetőként pontosan tudom, hogy mit jelent az, ha az önkormányzatokat megfosztják önállóságuktól, elveszik hatásköreiket, jogosítványaikat, bevételeik jelentős részét, vagy éppen kizárják őket a fejlesztési forrásokból.

Két önkormányzati választást megnyert, vidéken élő polgármesterként vállaltam, majd – több százezer honfitársam támogatásával – nyertem el az előválasztáson a miniszterelnök-jelöltséget.

Eddig is láttam, hogy mennyire centralizált, azon belül átpolitizált ma az önkormányzati rendszer működtetése. Az elmúlt hónapok országjárása segített abban, hogy még konkrétabb képem legyen hazánk állapotáról, a legkülönbözőbb településeinken élő emberek mindennapos gondjairól.

Pártállami időket idéző gyakorlat uralkodott el azzal, hogy a kormánypárti választókerületi elnökök élet és halál uraiként viselkednek, amikor egy térségen belül pályázatokról, településfejlesztési döntésekről van szó. Sőt a kormánypárt politikusai arra is igényt tartanak, hogy megmondják, egy-egy beruházásnak ki legyen a kivitelezője, ha az adott település hozzá akar jutni a többnyire uniós forrásból érkező pályázati támogatáshoz.

Hazánknak és persze minden magyar önkormányzatnak az az érdeke, hogy véget vessünk ennek az újfajta kijáró-lenyúló rendszernek, amely már több polgármestert nemcsak bedarált, de börtönbe is juttatott, vagy juttat az éppen zajló igazságszolgáltatási eljárások végén.

Számomra az önkormányzatiság és a vidék, azon belül kistelepüléseink, falvaink, városaink fejlesztése, a vidékfejlesztés ügye kéz a kézben jár. Szívügyemnek tekintem az önkormányzatiság helyreállítása, megerősítése mellett a vidék fejlesztését, az elmaradott települések felzárkóztatását.

Az önállóság, az önkormányzatok függetlenségének visszaadása egy szabadságkérdés, hiszen 1990-ben hazánk szabad akaratából még a nyugati modellt választotta, szembefordulva a kommunizmus örökségével. Mi a rendszerváltáskor a fejlett demokráciákat, a Nyugat örökségét, a nyugati politikai kultúrát céloztuk meg, ahol nemcsak a magántulajdon, a piacgazdaság, a polgári jogok, hanem az önkormányzatiság és az alulról szerveződő társadalom érték. A kivívott szabadságunkat, az önkormányzatiságot, a települések önállóságát tiporták sárba az elmúlt három kormányzati ciklus alatt.

Az önkormányzatok csak ott önállóak, ahol biztosított, hogy az adott települést érintő legfontosabb döntéseket a helyi választott vezetők, polgármesterek és képviselők hozzák meg úgy, hogy a döntések végrehajtásához szükséges jogkörökkel és alapvető forrásokkal rendelkeznek.

Éppen ezért vállaltam, hogy kiállok a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által, szakértők bevonásával kidolgozott, 10 pontos javaslatcsomag megvalósítása mellett. Ezek a javaslatok átfogóan tartalmazzák azokat a lépéseket, intézkedéseket, amelyek a magyar önkormányzatiság helyreállítását és a minőségi közszolgáltatások biztosítását leginkább garantálják a választásokat követően. A csatolt 10 pontban foglaltak végrehajtására kötelezettséget vállaltam, ezért számon kérhetők lesznek majd az új kormányon, és a parlamenti többségen.

Természetesen ennél konkrétabb cselekvési tervvel készülök mindazok közreműködésével, akik segítettek összeállítani az új kormány programját, és az új kormány megalakulását követően segítenek azt végrehajtani.

Ahogy fentebb már írtam, számomra kiemelt kérdés lesz a vidékfejlesztés vagy például a falurendőri hálózat kiépítésével a vidéki emberek élet- és vagyonbiztonságának megerősítése.

A MÖSZ – még február közepén – eljuttatta javaslatait az országgyűlési választásokon induló miniszterelnök-jelölteknek, így Orbán Viktornak is azzal a céllal, hogy párbeszédet folytasson a választásokat követően elengedhetetlenül szükséges azonnali intézkedésekről, a helyi önkormányzatiság megerősítésének jogalkotási-szabályozási lépéseiről. Orbán Viktor miniszterelnök úr viszont sajnálatos módon eddig nem válaszolt a Magyar Önkormányzatok Szövetsége megkeresésére.

Ezzel szemben én azt vallom, hogy az új kormánynak kiterjedt és érdemi párbeszédet kell folytatnia a társadalom és a gazdaság legkülönbözőbb szereplőivel, így a vállalkozásokkal, a munkavállalók szakmai, érdekvédelmi szervezeteivel, a civil társadalom legkülönbözőbb szereplőivel és nem utolsósorban az önkormányzatokkal.

Tisztelt Polgármestertársam!

Bízom abban, hogy a hazánkra erőltetett mély politikai megosztottságot, szembenállást április 3-a után közösen meg tudjuk haladni, és a települések vezetői támogatják törekvéseimet a magyar önkormányzatiság helyreállítása és a nemzet polgárai közötti együttműködésre épülő emelkedő Magyarország érdekében.

Tisztelettel:

Márki-Zay Péter
az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje